Eltaposni, mint egy macskát

Megborzongtam, rosszul esett. A nagy kocsi jött, kilapította, s tovább ment.

Ma reggel munkába indultam, az autóm még hideg volt, különben is az indulás nem olyan dinamikus, mint a haladás. Egyszer csak egy kismacska jelent meg az út szélén. Lassítottam, pontosabban beletapostam a fékbe. A kiscica megállt, de már az úttesten volt. A szembe jövő autó lassítás nélkül, kegyetlenül áthajtott rajta. Visszapillantottam, de a tükörben már csak egy lapos, véres tetemet láttam. Ennyi volt egy kiscica élete.

Megborzongtam, rosszul esett. A nagy kocsi jött, kilapította, és tovább ment. Nem tudom, hogy a sofőr észrevette-e? Gyanítom, hogy nem.

Az utak tele vannak állati tetemekkel. Kutyák-macskák mindenfelé. Tudom, hogy az állatok is bűnösek, figyelmetlenül kikóvályognak az útra, megzavarja őket a zaj és a fény, és az úttesten ragadnak.

Azonban mégis, ha lassabban mennénk, ha nem csak legyintenénk, hogy ez csak egy állat volt, akkor kevesebb házi kedvenc lelné halálát az úttesteken.

Mert azok, akik csak legyintenek, képesek lesznek továbbmenni. Egy barátom egy hajnali reggelen ment haza, járda nem volt, így az úttesten közlekedett, szabályosan. Egy autónak útjában volt, elütötték és lehúzták az árokpartra, majd az autó elhajtott. És egy ember, egy fiatal, csupa életkedv, erő és mosoly ember feküdt eszméletlenül az úttest szélén, míg rá nem leltek a hajnali szürkületben. Szervezete küzdött még pár napig, de kómába esett, és nem tért vissza az élők közé többé. Egy huszonéves fiatal fiú úgy végezte, mint egy kutya, vagy egy macska, az árok szélén, kilapítva…

Az utakat végig keresztek, sírkövek, koszorúk kísérik, jelzik azt, hogy valaki ott az életét veszítette. Elgondolkodtató és félelmetes. És rendszerint a vétlen hal meg. Mert nem hisszük el, hogy bennünket is érhet baleset, avagy a száguldás akár a mi, akár másnak a végét okozhatja.