Eltűnhetnek a régi nagy márkák?
Vajon pusztán a patinás márkanév elegendő-e a túléléshez, vagy a történelmi trandeknek éppen úgy alkalmazkodniuk kell a ma emberének ízléséhez, szokásaihoz, mint az újkori vállalatoknak.
Máshol sincsenek könnyebb helyzetben a hasonló profilú cégek. A németországi leány, a Rosenthal tavaly több mint 10 millió euró veszteséget halmozott fel, és jelentett most fizetésképtelenséget. Bár csődhelyzetről szó sincs, itthon az Ajka Kristálynak sem könnyű. A Veszprém Megyei Napló értesülései szerint az elsősorban az exportpiacokra termelő vállalat januárban 250 dolgozó elbocsátására kényszerült, miután a vevők a rendelések 20-25 százalékát visszamondták.
A hungarikumnak számító, több mint 180 éve működő Herendi Porcelánmanufaktúra tavaly még nyereséges évet zárt, az idei helyzetről azonban a Magyar Örökség részét képező, közel ötven országban jelen lévő cég vezérigazgatója többszöri megkeresésünkre sem kívánt nyilatkozni. Dr. Simon Attila még arról sem beszélt lapunknak, hogy ő általánosságban hogyan látja az évszázados porcelánmanufaktúrák 21. századi életét.
A jelek szerint azonban a hajdan elegáns családok asztalait díszítő étkészletek és porcelándísztárgyak nem igazán kelendők. A híres angol porcelánok fennmaradása például ma a tőkebefektetőkön múlik. A Wedgwood, úgy tűnik, fellégezhet: egy kevésbé ismert amerikai magántőke-társaság, a KPS tett rá vételi ajánlatot január elején. A nemzeti kultúrák részét alkotó márkák sorsa azonban további gondolatokat ébreszthet.
A hagyományok veszítettek
A divatos formájú, olcsóbb – gyakran Kínában gyártott – tömegtermékek versenyében vesztésre áll számos, korábban luxust megtestesítő patinás termék gyártója. A művészi porcelánokról ismert termelőknek olyan versenytársakkal kell harcba szállniuk, mint például a mindennapi életre hangolt, alacsonyabb árszegmensben sikeres Ikea vagy a felsőkategóriás piacra betörő, a legmodernebb irányzatot képviselő Villeroy&Boch. Sokak alulmaradtak ebben a küzdelemben, és ez akár a végét is jelentheti muzeális értékű vállalatoknak, az általuk képviselt tradicionális értékeknek és valószínűleg annak a mesteri tudásnak is, amely ezekben a manufaktúrákban létezett és öröklődött. Ezzel pedig a világ valószínűleg többet veszít, mint néhány ezer munkahelyet.
Vajon az évszázadokig szárnyaló, kiváló minőségű termékek miért kerülhettek ilyen helyzetbe mára? Vannak, akik úgy vélik, a modern fogyasztói társadalmakban nincs szükség a drágán előállított történelmi márkákra. Többé önmagában nem jelent értéket a Wedgwood vagy a Rosenthal név, a 21. század embere inkább a jó minőségű, mai igényeket kiszolgáló tömegporcelánok, vagy az aktuális dizájnműhelyekből kikerülő divatmárkák mellett tette le voksát.
Hozzászólás zárolva.