„Én az Apukámat köszöntöm meg Anyák-napján!”

Őket az édesapjuk nevelte fel vagy teszi még mindig…

Nem is olyan ritkaság ez manapság. A csonka családok legtöbbször úgy születnek, hogy haláleset vagy éppen válás következtében marad a gyerek „félárva”.

„Én az anyukámat nem is ismertem, – meséli a 7 éves Pisti. Amikor megszülettem, akkor halt meg, a testvéremmel együtt. De ezt apa csak óvodás koromban merte elmesélni. Sokáig a nagyi segített nekünk mosni, főzni, de később már apuval mindent meg tudtunk csinálni. Az „Anyák napi” ünnepélyre is vagy a nagymamám, vagy apa szokott eljönni.”

„Bennünket meg csak úgy otthagyott anya. Apa szerint egy másik férfival hirtelen „lelépett”. Azóta se láttuk. Néha felhív telefonon, külföldről. Egyszer kaptam tőle egy csomagot is, de az tavaly karácsonykor volt. Egy szép, rózsaszínű flitteres póló, meg egy ugyanolyan színű nadrág volt benne. Most már ki is nőttem.” – veszi át a szót Zsófi.

Nem könnyű női szerepet és feladatokat átvállalni, ha valaki férfinak született. Ez fordítva inkább szokás.

Persze hallottam már hős férfiakról, akik korán rákényszerültek az anyaszerepre, tragikus fordulatok miatt.

Az egyik férfi ismerősöm felesége a második fiúgyerek megszületése után, súlyos depresszióba esett. Nem volt nagymama, se más női segítség, meg kellett birkóznia két gyerekkel, és egy beteg feleséggel. Az utóbbi feladta, és zavart állapotában tovább állt. Maradt a két pici, akik folyamatosan az anyát keresték az apa éppen aktuális, többnyire rövid tartamú kapcsolataiban. A keservesen nehéz időszakok után, a nagyobbik hamar belebotlott egy nála idősebb, majd később egy vele hasonló korú, egy-gyerekes anyába, talán mert az évek alatt  maga is egy igazi anyára és egy teljes családra vágyott.

A pedagógusok naponta találkoznak a csonka család, és főleg az anya hiánya miatt lelkileg sérült gyerekekkel. A pszichológusok szerint sem teljes annak a gyermeknek a személyiségfejlődése, aki nem látja maga előtt a teljes család mintáját, aki nélkülözi bármely szülője jelenlétét.