„Én egészségtelen kajákat akarok zabálni!”
Áprilisra az egész család megbolondul. Én zöldséges akarok lenni, a lányom ifjú vega lesz, a férjem pedig zsírban tocsogó, koleszterindús étkekre vágyik. Teljes a káosz.
A tünetegyüttes bizonyos elemei már január közepén jelentkeznek, majd ezt követően még két hónapig vonszolom magammal őket. Először csak nehézkesen kelek, aztán a helyzet tovább fokozódik, s végül elfajul a "képtelen vagyok felkelni" élménykörig. Ez egyébiránt könnyen kivitelezhető lenne, ha történetesen:
- nem lenne egy kiskorú gyerekem, aki reggel hétkor közli, hogy éhen akar halni, továbbá
- enyém lenne a "Terülj,terülj asztalkám!" illetve "Adj pénzt pénztárcám!" varázslat tudománya, ami felmenteni a napi munka alól.
Ezek megléte illetve hiánya miatt viszont utolsó helyre kell sorolnom a tavaszi fáradtság szindrómát, és egy bögre kávé magamba zúdításával kell némi energiára szert tennem. Igen, tudom, ez a lehető legrosszabb módszer a helyzet kezelésére, de a felszíni tüneteket ideig-óráig elnyomja.
Aztán egy időre megőrülök…először felvásárolom a lehető leghatékonyabb cseppeket és bogyókat a családnak, mert mindenki nyafog, hogy fáradt, nyűgös és csináljak már valamit. És én rendre csepegtetek, adagolok és tömök…és persze semmi hatás.
A következő fejezet már arról szól, hogy rámtör a kívánósság. Ez a tünet a délelőtti órákban jelentkezik, és legyűrhetetlenül tombol: úgy érzem, fel tudnék falni egy egész fej salátát, vagy azon nyomban el kell pusztítanom egy kiló karalábét. Ilyenkor lóhalálában rohanunk a piacra, ami, hála a Teremtőnek, csak pár percre van tőlünk, s ahol kedvenc zöldségesem egy széles mosoly kíséretében már dobálja is a kosaramba legújabb mániáimat.
És aznap a brokkolis rizs, és háromféle salátahalom mögül kikandikálva, párom érdeklődve kérdi: "Ezekhez, mi van?", mire én a legnagyobb nyugalmat magamra erőltetve, végtelen türelemmel felelek: "Villa és kés".
Ezt a viselkedésformát úgy tűnik, lányom is örökölte, mert mostanában csak almát vagy paprikát és savanyúságot hajlandó enni. Néhány napig rövid előadások keretében igyekeztem élményszerűen elmesélni, hogy a leendő óvodások, miket esznek, és hogy egyelőre talán még ne kötelezze el magát a vega életstílus mellett, ám ő elég hamar rövidre zárta a dolgot: "Anya, NEEEM !"
Hozzászólás zárolva.