Facebook hozzászólás
129

Errefelé mindenki féltette a tojásait!

Az úgy kezdődött, hogy már a múlt héten vettem egy igazán különleges, gyöngyökből varrt kokárdát. Egy idős székely házaspár árulta a turisztikai kiállításon. Amolyan „tojásálló”, örökös darabnak tűnt… Jól mutatott a fekete kabátomon.

Aztán tegnap a tavaszi napsugár, no meg a kíváncsiság is lehajtott a térre. Ezt is Kossuthnak hívják, még ha nem is a fővárosban van. Az előrejelzésekre hallgatva vittem esernyőt is, ha éppen eleredne vagy loccsanna valami. Korán érkeztem, még javában próbáltak, lobogtattak és hangosítottak. Gyülekezett a nép párosan és gyerekesen, koszorúval és virággal, nemzeti színű csákókkal és papírzászlócskákkal.

A templom nagyharangja után aztán felcsendült a magyar himnusz – a tömeg ajkán. Aztán a székely is, ugyanolyan szívhez szólóan.

A majdnem egyórás színes ünnepi műsort annak a középiskolának a diákjai adták, amelyről eddig is sokat láttunk, hallottunk a tv-ben… Most azonban büszkék lehettünk rájuk, és a velük együtt fellépő vendég székely diákokra.

A verselések alatt a napszemüvegem mögül óvatosan végigpásztáztam a tömeget. Vajon kinek, mi lapulhat a zsebében? De se egy gyanús mozdulat, se hajigálás, se egy bekiabálás, de még anyázás se volt. Még akkor sem, amikor a polgármester szónokolt. (Bár az is lehet, hogy előre begyűjtette a város tojásállományát…?)

Nem volt kordon, nem volt motozás, nem volt tűz, csak tűzoltózenekar. De volt zene, tánc, közös éneklés és békés ünnep – Kaposváron.

Azért az esernyőmet mégiscsak elő kellett vennem. A műsor végén apró cseppekben könnyekre fakadt az ég.

Mintha „ő” is megkönnyebbült volna…



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

A mechanikus férfi karórák titkai

A mechanikus órák világa varázslatos és izgalmas, különösen azok számára, akik értékelik a hagyományokat és a…

Női balerina cipők őszre – hogyan viseld őket, hogy mindig gyönyörű legyél?

Az őszi hónapok beköszöntével sokan a melegebb, zártabb lábbelik felé fordulnak, de a női balerina cipők továbbra…
1 / 631

KUL-TOUR

1 / 158

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!