„Földhöz verte magát és artikulátlanul üvöltött”
Egy nyugodt, végtelen türelemmel megáldott barátnőm történetét idézem, aki próbált úrrá lenni kétéves csemetéje dührohamain. Kisfia különösen nehéz esetnek bizonyult: az összes hiszti-kezelési eljárásnak makacsul ellenállt, pedig az anyja az égvilágon mindent kipróbált.
A gyermekek egy részének ilyenkor jót tesz, ha szülei karjukba veszik, igaz, a legtöbb „méregzsák” kézzel-lábbal tiltakozik mindenfajta érintés ellen…
Akkor, ha ez nem jár közvetlen életveszéllyel – nem az úttest közepén kezd hisztizni a gyerek -, hagyják nyugodtan, és igyekezzenek tudomást sem szerezni az eseményről. Ha „bepörgött”, a kisgyermek dühkitörése már nem kontrollálható. A neveléssel kapcsolatos mindenfajta próbálkozás ezekben a helyzetekben eleve kudarcra ítéltetett. A kicsiket egy dühkitörés érzelmileg és fizikailag annyira igénybe veszi, és elfárasztja, hogy azt követően nem büntetésre, hanem figyelemre és vigasztalásra van szükségük.
Ellenkezni a szülőkkel, saját utakat keresni – mindez hozzátartozik a természetes fejlődéshez. A dacossággal kapcsolatos érzelmi megnyilvánulások, hisztik azonban nem szükséges velejárói egy család hétköznapi életének. Megelőzésképpen a szülők a következőket tehetik:
- Gondoljuk át újra a tiltott dolgok körét! Minél több területen korlátozzuk gyermekünket, a kicsi annál hevesebben fog ellenállni. Megfontolandó, hogy mely tiltások, korlátozások valóban fontosak, ne csak megszokásból mondjunk „Nem!”-et!
- Támogassuk gyermekünket önállósodási törekvéseiben! Hagyjuk, hogy megterítse az asztalt, megetesse a macskát, egyedül húzza fel a gumicsizmáját. A felelősségvállalás magabiztossá tesz, és a kicsi ellenkezése egy csapásra feleslegessé válik!
- Figyeljük meg saját magunkat: ha apróságok is képesek kihozni a sodrunkból, akkor mit várhatunk egy kétéves kisgyerektől!? A szülők mindig példaképek!
- Rendezzük úgy be a lakást, hogy ne kelljen állandóan tiltani! Ha az értékes porcelán és a drága műszaki berendezés a gyermek számára elérhetetlen magasságban van, nincs kísértés.
- A dührohamra utaló első jelek fellépésekor próbáljuk meg elterelni gyermekünk
figyelmét! (Például felhangosíthatjuk a zenét, és elkezdhetünk táncolni. Vagy megkínálhatjuk a kicsit egy almával.) Ezek a kísérletek senkinek sem ártanak. Hasznuk, hogy megkíméljük az idegeinket, s gyermekünk is „megmenekül” egy fölösleges megerőltetéstől. - A kisgyermeknek még nincs időérzéke. Ezért nem tanácsos megzavarni egy kétéves gyermeket legönfeledtebb játékában. Terveinkről idejében tájékoztassuk csemeténket, mutassuk meg az órán, hogy hol kellene állni a mutatónak, például az indulás időpontjában!
Hangulatától függően így őrizheti meg angyali türelmét egy éppen toporzékoló gyermek anyukája, apukája:
Hozzászólás zárolva.