Ha együtt esztek, boldogabbak lesztek

Ráadásul közben élvezni tudjuk magát az ételt is, rendesen falatozva, megrágva fogyasztjuk el – ami cseppet sem mellékes emésztésünk, és így egészségünk szempontjából.

Lehet, ma még nem érzitek ennek fotosságát, ám ha egy kicsit tovább festjük a bevezetőben felvázolt képet, akkor mit láthatunk egy-két év múlva?

Apának és anyának fogalma nincs róla, miért lett Dani olyan zárkozott és mogorva, és miért nem mond el semmit, miközben állandó zűr van vele az iskolában. Apának állandó gondjai vannak a gyomorsavával, anya pedig már szinte elfogy, olyan sovány, mert az állandó stressztől már enni sem bír. Hugi pedig még mindig szétkeni a főzeléket, pedig már 3 éves, és „igazán tudhatná, hogyen kell rendesen enni". (S közben vagy a TV-t bámulja, vagy folyton elszaladgál.)

Ha már itt tartotok, akkor már baj van, de még nem kell kétségbe esni. Csak változtani kell az étkezés körülményein, és türelmesnek lenni. Próbáljátok megbeszélni apával, hogy majd vacsora után, mikor már a gyerekek is lefeküdtek nézi meg a híreket. És a TV-t be se kapcsoljátok, amíg vacsoráztok! Vonjátok bele Danit, sőt hugit is a vacsora előkészületeibe, péládul a terítésbe, és közben máris el lehet kezdeni beszélgetni a nagyobbikkal, s megtanítani a kicsit, hogy a szépen megterített asztal milyen csúnya lesz, ha szétkeni rajta az ételt. Nem kell „gálába vágni" az asztalt, az ízléses tányér alátétek épp elegendők, az elkészített vacsorát pedig könnyebb is az asztalra tenni, mintha ki-ki külön elvonul a magáéval valahova. Az a többlet 20-30 perc, amennyi ahhoz kell, hogy kényelmesen, beszélgetve, az asztalt mindannyian körbeülve fogyasszátok el a vacsorát, higgyétek el megéri!

Mert minden közös étkezés egy lehetőség: hogy harmonikusabb legyenek kapcsolataink, és megőrizzük egészségünket.

Lovas Katalin