Harcom a rák sötétségével

Nem tudom mikor kezdődött, én mindenesetre 2004.11 11. óta tudom, hogy rákos vagyok. Csütörtök volt, a kedvenc napom. És a jó 11-es szám,.,,! Ma már tudom, hogy fél évig készültem erre a napra.  Egyrészt legyengült immunrendszeremre kerestem az orvosoktól a választ. Akárhány tünetemmel, kerestem meg a szakorvost, mind talált okot, és tüneti kezeléssel orvosolt. (Másrészt… )

A végtagjaim gyengeségét, ortopédus lúdtalpbetéttel, izületi gyulladással  és csontritkulással kezelték. Akkor reagáltam kissé már túl a dolgokat, amikor elkaptam a kolleganőmtől egy influenzát, avagy vírust. Abnormális mértékben dühös lettem rá, akit amúgy szeretek. A betegség lefolyása sem volt a nálam megszokott jellegű. Nem ment fel a lázam, végig nem szakadt fel a köhögés, csak iszonyatosan ramatyul éreztem magam. Két nap után mentem is dolgozni, mivel szinte önmagam sem hittem el, hogy beteg vagyok.

Új szemüveget is, nyugtatókat is kaptam, sok jó tanácsot és gyógyszert. Törődtem magammal, még a "kedvenc" háziorvosomat is lecseréltem. Az új, rendkívül elfoglalt körzetis doktornő "teljes" vérképet csináltatott, ami kitűnő lett, beleértve a meglévő pajzsmirigy túlműködésem is. Csaknem kínosan éreztem magam, de konokul vártam tőle ezek után is, a magyarázatot.

Ő pedig elintézett azzal, hogy -ebben a korban, már egy kissé elkopunk. Hisztis, klímaxos nőként kezelt. De, nem tagadta meg a gégészeti beutalót.! Igaz, hogy "Ő nem lát semmit, de jó nézzen meg egy gégész," -mondta. -(Amúgy a csomót a nyakamnál kb. fél éve mindenkinek, még a gyógytornászomnak is emlegettem, de süketek voltak rá. Aztán végre november elején egy ortopédus megtapogatta és nyirokmirigy-gyulladással kezelt.)

Aztán…A gégész belenézett a torkomba és közölte, hogy ezt látnia kell az Uzsoki Kórházban is valakinek, hogy megerősítse a diagnózist. És én akkor már biztosan tudtam, és Ő nem tudott kibújni a kérdéseim alól, – rosszindulatú rák.

Semmi alapos információm nem volt a rákról, pedig nem először találkoztam vele. A "barátnőm" mellett voltam, amikor mellrákos volt, az apósom gégerákban halt meg… Süket és vak voltam hozzá, nem engedtem, hogy az információk bejussanak az agyamba. Igen, talán tipikus emberi reakció. Igen, talán velem együtt sok embernek ez a szó, egyet jelent a halállal, amivel azt hisszük nem szabad, nem kell foglalkozni, mert amiről nem tudunk, az nincs. Pedig voltam már halál- közelben, volt életmentő műtétem, tudtam, hogy így fogok reagálni, és a rákirodalom szerint, az ilyeneknek van a legkevesebb esélyük a gyógyulásra.