Harcom a rák sötétségével 3.rész
Kitántorogtam a folyosóra, ahol éppen rendet teremtett az egyik orvos. Kiküldte a betegeket a külső folyosóra, mert túl sokan voltunk. Hát bizony nagyon sokan voltunk. A külső folyosón is sokan voltunk, de nem látszottunk, nem voltunk szem előtt, nem zavartunk. Igaz itt sem volt szék, de a huzat és hideg elviselhetetlen lett egy idő múlva.
Elmentem egy ajánlott természetgyógyásznak hívott úgynevezett mesterhez. Félretettem szűzi kritikus agyam és minden antipátiámat legyűrve, megéreztem, hogy kell nekem a bioenergia. .
A többi bla-bla, és utólag lényegtelenné vált már. Rácsatolódtam nem sok pénzért a távenergia programhoz, amit ajánlott, és az energiavizet is megtanultam rendszeresen elkészíteni. A bioenergetikai egyesület kazettáját többször megnéztem, mert bizony nem volt könnyű az első kételkedés nélküli döntés. Az energia rövid idő múltán hatni kezdett, és végig sokat segített. Erősebb voltam tőle, mint bármikor.
A Lenkei-féle vitaminbombákat is szedtem a sugár előtt.
A fiammal Matyival, majdnem egyszerre fedeztük fel a deutérium megvonásos vizet, a Preventát.
Helyettem eldöntötték a volt férjemmel, hogy ez kell nekem, és azonnal megvettek egy havi adagot. Matyi kételkedés nélküli döntése bevált, és érezhető volt a hatása a sugár alatt is. Nélkülözhetetlenné vált.
A gyerekeim összeroppanása sem volt könyvszerű. Semmi tanácsot nem vetettem volna meg, de nem is kaphattam, mivel senki nem mert felelősséget vállalni, ítélkezni. Rákényszerültem az ösztöneimre hallgatni. Egyet tehettem, az okot megszüntetni. Az ok pedig én vagyok, azaz a rákom. De ez idő.
Anitát a lányomat, aki éppen-hogy elmúlt tizennyolc, elvittem egy lélekbúvárhoz, akiben még nem csalódtam. Magam is elmentem. A diagnózis kegyetlen volt. Költözzön el a lányom, ne karácsonyozzak senkivel, ne csináljak álságos ünnepet, és kényeztessem, foglalkozzam magammal.
Mindenképpen drága vizit volt.
Természetesen csináltam karácsonyt, és szépet, és nem szakítottam a hagyományommal, kitettem magamért megint.
De a lányom elköltözött az apjához, a könnyeimet egy éjszaka kisírtam és elkezdtem a tortúrát a kórházban.
A fiam csak telefonon beszélt velem, került minden személyes találkozást, beszélgetést. A telefonon azonban átjött, hogy alkohollal erősítette a bátorságát. De amit mondott, az nagyon erős férfira vallott. Tartotta a lelkem. Tudta, hogy képes vagyok minden csodára. Nem tudom mibe került ez az ő lelkének, de tényleg elhittem neki, hogy tudta.
Hozzászólás zárolva.