Hol vagytok ti régi helyek?

Járva a várost, az ember meg-meg áll egy üvegiroda, egy bevásárló hiper és szuper és giga bevásárlóközpont és market előtt, és nosztalgiával gondol vissza, egykor milyen épületek is álltak a fent említett monstrumok helyett.     

 Mint ahogy elszorul a szíve, és s tehetetlenség lesz rajta urrá, mikor buldózereket, markoló kocsikat lát dolgozni, ahogy a fogaikat és lapátjaikat rég nem használt butiksorba mélyesztik, és pár óra leforgása alatt a földel teszik egyenlővé.

 Nézi a régi neon feliratokat: fodrászat, italkimérés, papír-írószer, és még sorolhatnánk, ahogy sorolhatóak lennének naphosszig a város képét  „csúfító” lepukkadt, lerobbant, semmire sem kellő és hasznosítható boltok, amelyek évekig álltak üresen, lelakatolt ajtókkal, összeplakátozott üvegekkel, ajtajukban pár hajléktalan alakkal.

Beszélünk és felháborodunk hogy a főváros kutyaganés, hogy nem hogy szóhoz nem jutunk a gépjárművek ricsajától, de lassan levegőhöz sem a kipöfékelt mérges gázoktól, hogy egyre kevesebb hely jut egy főre a tömegközlekedési eszközökön, de kikérhetnénk ugyanígy magunknak az egyszer volt üzletek felszámolását, ledózerólását is, mert nem tudom a kedves olvasó hogy vagy vele, de nekem igen is hiányoznak a kis közértek, amelyekből már csak elvétve találok egyet-egyet, az igaziból, az eredetiből, ahol az emberek köszönnek egymásnak, ahol az eladó nem akar és nem is tud busás haszonra szert tenni, de ismeri a vásárlóit, hitelt ad nekik.

 A Boráros-téren már hiába is szeretnék egy fröccsre beugrani a kis kricsmibe, már hiába keresem a bádog üzlet sort, hiszen megszűnt, nincs, mint ha soha nem is lett volna, és a helyén most semmi sincs. Hiányzik, mert hozzá tartozott a minden napjaimhoz, napjainkhoz. Bár biztos volt aki morgott hogy vannak akik már korán reggel itt támasztják a pultot, hogy miért nem mást húztak fel itt, de ha jobban belegondoltak, belátta ő is hogy  hiányérzetük lenne, ha hazafelé nem vehetne meg ezt-azt.