Facebook hozzászólás
273

Így pakolj a hűtődben! Ökoanyu tanácsai nemcsak háziasszonyoknak

Ki ne szeretne környezettudatosabban élni, tenni azért, hogy Földünkre jobb jövő várjon. Csakhogy a vágy és a megvalósulás között sokaknál nagy a szakadék, hiányzik a belső motiváció, az erő, hogy az illető elinduljon a zöld úton. Nagy Réka, az Ökoanyu magazin megálmodója, környezettudatos újságíró most a háztartásban keletkező élelmiszerhulladák csökkentéséhez ad jótanácsokat.

Tovább eltartható a tojás, ha mielőtt a hűtőbe tennénk, átdörzsöljük növényi olajba mártott papírtörlővel. Így 3-4 héttel is tovább bírja. Végül pedig, ne felejtsük el, a fagyasztóba nemcsak a boltban megvásárolt mirelit áru kerülhet! Amiről tudjuk, hogy nem fogjuk rögtön felhasználni és fagyasztható, nyugodtan fagyasszuk is le.

Az okos főzés művészete

Nincs nagyobb öröme a háziasszonynak, mint amikor az ebéd vagy a vacsora után minden elfogy a tányérokról és a lábasokból is. Nemcsak azért, mert ez azt jelenti, hogy finom volt az étel, hanem azt is, hogy okosan mértük fel a mennyiséget. A porciók kiszámolásánál tudtuk, hogy egy embernek, egy étkezéskor melyik élelmiszertípusból mennyi is lenne az optimális adagja. Ezt érdemes egyszer végig gondolni, leírni magunknak és főzéskor ez alapján venni az ételekhez szükséges alapanyagokat. Ha véletlenül megmarad valami a menüből, gondosan csomagoljuk vissza, tegyük a hűtőbe, vagy fagyasszuk le. Az ételek elkészítésekor a menüt a hozzávalók lejárati dátumához igazítsuk, a konyhai zöldhulladékot ne keverjük a kommunális hulladékkal, hanem komposztáljunk.  A városban is lehet komposztálni. Sok önkormányzat ingyenesen biztosít komposzt kereteket, illetve, ha nincs saját komposztálónk, a sharewaste.com oldalon meg lehet nézni, hátha a közelben tudják fogadni a zöldhulladékunkat.

Ökoanyu többi tanácsát is érdemes elolvasni:

Együtt a zöld úton.





Facebook hozzászólás

Hozzászólás zárolva.

KUL-TOUR

1 / 158

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!