Ilyen május elsejénk még sosem volt!

Valamikor réges-régen, lehet vagy fél évszázada, a nagyapám ilyenkor már Pitralon szesszel pacskolta az arcát, miközben anyám a fehér harisnyámat huzigálta egészen a mellemig. Aztán néhány pillanattal később, ünneplő ruhában és három lufival hirtelen vállmagasságból láttam a világot, ahogy elindultunk ketten a tömegbe felvonulni.
A papa munkatársait a közeli presszóban szedtük össze, ahol pár sör és az én egygombócos citrom fagyim után már elég vígan „szállt a zeneszó, ének…
Évek múlva aztán kötelezően és alakzatokban, hetekig begyakorolt mozdulatokkal próbáltam lelkesen visszaintegetni a főtéri tribünnek. De azért a ligetben tényleg nagyszerű volt, amikor a sörvirsli után szédülésig pörögtünk, és szívszerelmem lelőtte nekem a hárompálcás szőrmajmot.

Az érzéseink valószínűleg innentől kezdtek egyre őszintébbek lenni, mert négy év múlva felállította nekem a májusfát is. A lányok a környéken sárgultak, én pedig pipacsként pirultam az örömtől, amikor a fallikus szerelmi szimbólum ott ékeskedett a házunk előtt. Csak a tetejéről tűnt el reggelre a pezsgő, amit állítólag egy szomjas rivális tett bosszúból a magáévá. A hagyományok szerint aztán nem hagyományosan ki is táncoltuk volna, de inkább ettünk családiasan egy jó csirkepörköltet nokedlival. Erre határozottan emlékszem, mert életemben először akkor nyiszáltam el a csirke nyakát, kemény szülői biztatásra. Apám azt mondta, akinek fát állítanak, az csak készüljön fel tisztességesen a házasságra is. Így aztán néhány nyakelvágás után hozzá is mentem a hagyományőrző fiúhoz.

Hamarosan az is kiderült, hogy miért potyogott anyu könnye, amikor a Három pillangó című mese fehér lepkéjeként átadtam neki az orgonás-nefelejcses csokrot – anyák napjára.
Minden egyes óvodás, iskolás anyás ünnepnapon én is jókat sírtam azon, hogy két gyönyörű gyermeket hajtott nekem a májusfa, mielőtt végérvényesen kiszáradt volna…

No, de ilyen, ami most van, még sosem volt!
Valahogy minden összefolyik, eltűnik, felgyorsul és átalakul. Szórakozik velünk az idő, nem enged szép lassan ünnepelni, ma mindent erre az egy napra „tett fel”.
Orgonacsokor anyának, ha még nem nyílt, és tegnap nem „ballagott” mind el, májusfa a szerelmünknek, ha ez még bárkinél is szokás, felvonulások helyett sport, – és családi napok, mert kell az együttlét is. Ahogy a munka is…meg a sör és virsli. Vurslival vagy anélkül.
Szóval, mindenki ünnepeljen ma valamit, valahogy, mert:  „Itt van május elseje, énekszó és tánc köszöntse…”!