Isten után az első: a tanár
„Jól jegyezzék meg, amit most mondok! A tananyagot csak egyvalaki tudja kitűnően: a Jóisten. Utána én következem, és leghátul kulloghatnak maguk.”
Persze adódnak kellemetlen szituációk: a gyerek például olyan órákon veszt részt (ilyen például sok helyen a kommunikáció óra), ahol alapértékként hangsúlyozza, és várja el a tanár az őszinte és hiteles viselkedést. Nyilvánvaló, hogy a gyerekek többsége, teljesen természetes módon, igyekszik ezt nem csak az adott órán gyakorolni. Hiszen hogy néz ki, hogy 8-tól 9-ig őszinte és hiteles vagyok, utána délig pedig pont az ellenkezője.
De valószínű, hogy ezt a személetet nem minden kolléga fogadja majd kitörő lelkesedéssel. Hiszen az őszinteség veszélyes fegyver.
Úgy látom, hogy sok pedagógus még mindig személye ellen irányuló támadásnak veszi, ha a gyerek arra kéri, magyarázza el érthetőbben az anyagot, vagy hogy legyenek színesebb, nagyobb kreativitással bíró órák.
Miért nem lehet véleményformálásra, hiteles viselkedést is tanítani az iskola falai között?
Miért? Mert sokan félünk, hogy a saját hibáinkat is kitakarják a gyerekek, hogy esetleg szembe kell néznünk saját gyengeségeinkkel. Mennyivel kényelmesebb a tökéletesség pihe-puha takarójában, egy álomvilágban élni, tanítani…
Az őszinte gyerek időről időre azt tapasztalja, hogy nyíltságáért szankcionálják, hogy ez a viselkedés nem kívánatos az intézmény falain belül. Olyan sebeket kaphat, ami hosszútávon befolyásolhatja személyiségét, hozzáállását a világhoz, önmagához: ha így viselkedsz, nem fogunk szeretni- adják értésére. Így a szocializáció nyomásának engedve, megtanul másként viselkedni, csöndben lenni, sunyinak lenni, elnyomni érzéseket és gondolatokat.
Pedig sok egyéb mellett meg kellene tanítani az őszinte, hiteles viselkedést, és azt is meg kell tanítani, hogy néha a hallgatás jelentheti pont ezt a magatartást.
Volt egy tanítványom, aki hetesként mindig jelentette azokat is, akiket szolidaritásból nem illett. Lévén, lógtak az óráról. Mindig tudtam, kikről van szó, de következetesen nem jelentette őket senki. Bájos és bosszantó. Kivéve a fent említett delikvens. Ő már akkor közölte a lógók nevét velem, mikor még át sem léptem a küszöböt. Felelés alatt pedig nem mulasztotta el fennhangon értésemre adni, hogy ki súg a kínszenvedőnek. És nem értette, miért utálják. Elmagyaráztam neki.
Hozzászólás zárolva.