Káoszgenerálás felső fokon

Leszámítva az utolsó pár hónapot, ez alatt az egy év alatt alapos kiképzést kaptam mind a káoszteremtés, mind annak átlátása terén. Mondjuk némi velem született tehetségre biztos szükség volt, hogy lépést tudjak tartani a mesterrel… Azóta értetlenkedve fogadom a „bocs a kupiért” mentegetőzéseket, mielőtt egyik-másik haverom kinyitja előttem a lakása ajtaját.

Ha nem is büszkén, de őszintén bevallom: rendetlen vagyok. Egy szobában uralkodó káosz nekem tanúbizonyság arra, hogy élnek benne. Ezt az elméletet egészen kicsi korom óta a profik rutinjával ültetem át a gyakorlatba – mondanom se kell, Édesanyám legnagyobb örömére. Egy koszos zoknin, egy használt zsepi kolónián vagy egy könyvek közt megbújó, kéthetes uzsi maradékon kirobbant heves vita gyakran zárult Anyám mély sóhajjal kísért mondatával: „Amit a gyerek otthon maga körül lát, azt fogja megvalósítani a saját otthonában”.

Azt hiszem nem is annyira nekem, mint saját magának mondta ezt. Megnyugtatásképpen, hogy nem vagyok teljesen reménytelen eset. Valamit tényleg belém nevelhetett, mert csak az ő szemén át tudok kritikát gyakorolni, amikor a lakásomban kulminálódik a káosz. „Ha ezt az anyám látná!” – mondom ilyenkor magamban, de a gondolat serény rendrakás helyett többnyire csak egy elégedett mosolyra ösztönöz: „De nem látja”.