„Késsel igen! – de villával mióta?”

Franciaországi elterjedése III. Henrik uralkodásához fűződik, aki rövid ideig Lengyelország királya is volt (1573-74). Anjou Henrik elődje, II. Zsigmond Ágost hagyatékában aranyvillákról is történik említés, de Lengyelországban jóval korábban ismeretes volt ez a „találmány”. I. Zsigmond és Bona királyné lánya, Jagelló Katalin, III. (Vasa) Zsigmond anyja ezüst villakészletet is kapott nászajándékul.

Valószínűnek tűnik, hogy III. Henrik francia király a krakkói udvarban találkozott első ízben a villával, s azon a bizonyos júniusi éjszakán 1574-ben, amikor menekülni kényszerült, becsomagolt néhányat…

Franciahonban aztán, királyként, III. Henrikként 1574-től 89-ig uralkodott és ő evett elsőként – az akkor még csak kétágú villával. Az étkezést megkönnyítő eszköz elfogadtatása komoly akadályokba ütközött. Az orvosok tiltakoztak a veszélyes szerszám használata ellen, mondván: borzalmas mély sebeket ejthet a szájban, arról nem is szólva, hogy az ember kiszúrhatja vele a két szemét.

Shakespeare sem ismerte a villát, Angliába ugyanis csak a XVII. században jutott el. Boleyn Anna, VIII. Henrik második és egyben legszebb felesége sem villával fogyasztotta el bőséges utolsó reggelijét (a füstölt oldalast).

Ma már elképzelni sem tudjuk a terítéket villa nélkül. Erre a semmitmondó tárgyra két európai humanista barátsága emlékeztet – az ezüstkést és villát rejtő fekete bőrtok. Rotterdami Erasmus nem sokáig örülhetett neki – egy évvel később meghalt -, de bizonyíték arra, hogy Nyugat-Európa a lengyeleknek köszönheti a villát.