Két magyar életveszélyben Amerikában
A bőséges földi és légi izgalmak sora után ideje volt, hogy vízre szálljunk Amerikában. Csónakázni indultunk a közeli tavakra. „Vízi csibe” lévén már ezt is nagyon vártam.
Többször is voltunk kint, két motorcsónakkal, amiknek vezetése külön élvezet volt. Az egyik csónakban V8-as, 7.000 köbcentis motor volt, alig nyomtam a gázt, és már repültünk – a vízen is. A másik motorcsónak sem volt lassú, sőt, azzal sokkal jobban lehetett kanyarodni, le is írtunk pár száz nyolcast a tavon.
Az első vízi túránk izgalmasra sikeredett: elromlott az egyik pumpa, így ömlött be a víz, mi meg csak figyeltünk a tó közepén, partot még véletlenül sem látva. Miután beláttuk, hogy a sörös üveggel és kólás dobozzal való vízmeregetés sikertelen, felvettük a mentőmellényeket, és tudatosítottuk magunkban, hogy ebből úszás lesz.
Ekkor jött egy régi halászcsónak, benne két öregemberrel, akik szó szerint úgy néztek ki, mint Jack Lemmon és Walter Matthau. A „színészek” segítettek, kivontattak minket. A pániknak nagy nevetés lett a vége, sőt – minden rosszban van valami jó – megtudhattuk egymásról, hogy viselkedünk vészhelyzetben. Szerénység nélkül állíthatom, mindketten ötösre vizsgáztunk. A csónakot a későbbiekben már csak „Titanic”-nak becéztük.
Ezt a napot még megkoronázta egy kocsikázás is. Mikor első nap elfoglaltuk a szállásunkat, már akkor felfigyeltünk a szomszéd old timer-jére. Egy világoskék Ford Thunderbird volt. Hazatérvén a tóról, épp az autóját mosta a férfi. Mindig nagyon kedves volt, köszönt, megkérdezte, honnan jöttünk, meddig maradunk, hol voltunk aznap, stb.
Akkor is beszélgetni kezdtünk és megkérdeztünk, hány éves ez a kocsi. Azt mondta, 43, van benne klíma, elektromos ablakok, elektromos ülésállítás. Öt éve vásárolta, és vigyáz rá, mint a szeme fényére. Kérdezte, hogy megyünk-e vele egy kört? Észre sem vettük, hogy egy több mint 40 éves autóban ülünk. Ezt a típust még ott is megcsodálják az emberek.
Röviden ennyi az Amerikában átélt csodákról, bár még több tíz oldalt tudnék írni az amerikai emberek kedvességéről, mentalitásáról, arról a nyugalomról és szeretetről, amit ott éreztem. Aki járt már az USA-ban, nem csak a gyönyörű tájak miatt akar visszatérni, hanem az önzetlen, barátságos közeg miatt is.
Hozzászólás zárolva.