Kivetettek

Nem keres senki sem

Haza senki nem vár

Bőrükbe ivódik

Száz lenéző szempár

Angyalok játszanak

Velünk hitegetve

Istennek nem telik

Bennünk semmi kedve

Be vagyunk öltözve

A mocskos hűségbe

Nem történik semmi

Úgy mint a mesékbe’

Nem gondolni semmit

Talán ez a legszebb

Félek: hátba szúrnak

Ha egyszer lefekszem

Táncot járnak rajtam

A bolhák, a tetvek

A percek reménnyel

Alig kecsegtetnek

Nincsen meleg paplan

Nincsen puha párna

Nem örülhetek: nem

Jut tüzelőfára

Visszük sebes szívünk

Visszük életünket

A tüzes poklon át

Gyászos minden ünnep

Tudjuk: kell szomorú

Embernek is lenni

Elesettségünket

Kár is számba venni

Lecserélnénk sorsunk

Egyszer egyszerűbbre

Egyszer vevők lennénk

Ízesebb derűre

Zord nekünk minden út

Csupa sár és felleg

Rég nem mondom én se:

Így szeress ha kellek

Elhagytak minket rég

Isten angyalai

Hűségről álmodik

A sok sehonnai

Szeretnénk letűnni

Büszke, bús kudarccal

Száz év múlva kelni

Örökfényű arccal

Nyomunkban a halál

Mint fekete bundás

Belénk csimpaszkodva

Ballag a lemondás

Szegény fejünk már a

Légynek sem igen vét

Nem több: szájaskodás

Cifrázni úr nevét

Annyi sok vén zsivány

Gombolkozik nyakig

Döglötten veti szét

Bús főniksz szárnyait

Sok József Attila

A város peremén

Száz kihunyt, percnyi fény

Gyilkossá lett remény

Poshadt koldus szagunk

Illattá nem válik

Nincs olyan vallás mely

Minket áhít váltig

Annyi hűvös álmot

Nyelt már le a torkom