Facebook hozzászólás
547

INGATLANPIAC

Lassuló piac, gyorsuló alku

Ahogy lassan, de biztosan csökken az áremelkedés, úgy egyre erősebb az alkudozás. Ez annak is köszönhető, hogy nagyon elszakadtak a valós és a hirdetési árak. Ugyanakkor nehezebb pontos arányt számolni az egyre kevesebb tranzakció miatt. Az alku lehetősége nemcsak a reális ártól, hanem az eladó motivációjától is függ.

− Még a panellakásoknál is érezhető egy kis mozgástér, sőt előfordulnak akár egymillió forintos alkuk is. És ez elsősorban a túlzottan magas hirdetési áraknak köszönhető – nyomatékosította a szakértő.

Rácz Gyula László, a cég XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője is azt érzékeli, hogy az alku mértéke emelkedik. Ha valakinek sürgős az értékesítés, akkor ott már 10-12 százalékos is lehet az árengedmény, illetve túlárazott ingatlanoknál még ennél is nagyobb, miközben a megfelelően árazott ingatlanok esetén továbbra is csak 5 százalékos átlagos alkumértékről beszélhetünk.

Hart Erzsébet, az iroda VIII. és IX. kerületi irodájának szakmai vezetője szerint az elmúlt hónapokban leginkább azok az ingatlanok keltek el, melyeknél nagyobb alkura nyílt lehetőség. A szakértő ezzel kapcsolatban egy példát is említett: a IX. kerületben, metró közelében, egy tágas, kétszobás, erkélyes, felújítandó lakás közel 7 százalékos árengedménnyel kelt el. Ilyen mértékű alku korábban nem igazán volt jellemző.[/bs-text][/vc_column][/vc_row]

Velencei-tó, Kép: wikimedia
Velencei-tó, Kép: wikimedia

− A Velencei-tónál eközben a túlárazottság mértéke 5-10 százalékra tehető az eladó ingatlanok körében, és ennek megfelelően az alku mértéke is 5-10 százalék környékén alakul − jelezte dr. Kovács Csaba, a cég Fejér megyei irodája vezetője. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy van olyan szegmense az ingatlanpiacnak, ahol esély sincs alkura. A 15-20 millió forintért kínált házakból annyira csekély a kínálat – és annyira keresett ez a kategória -, hogy ezek az ingatlanok irányáron el is kelnek.

 

Balla Frigyes, az ingatlanközvetítős cég IV. és XV. kerületi irodájának szakmai vezetője is arra hívta fel a figyelmet, hogy akadnak olyan szegmensei az ingatlanpiacnak, ahol az alku mértéke nem növekedett: még mindig rendkívül szerény a különbség a két kerületben például a panelek és garzonok eladási és hirdetési árai között, így legfeljebb 100-300 ezer forintos árengedményekről beszélhetünk. „A nagyobb értékű ingatlanoknál ugyanakkor az alku mértéke is nagyobb, olykor eléri az 5 százalékot is.” – tette hozzá.

Felnyomja az árakat a fővárosi dugódíj





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

KUL-TOUR

1 / 158

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!