Egy idegenvezető feljegyzései
Luxus élet Indiában a maharadzsa palotájában
Földváry Eszter idegenvezető most Indiába kalauzol el minket, ahol a helyi maharadzsa palotájában töltött csoportjával két éjszakát. Egy amerikai utazási iroda munkatársaként több mint negyven éve kísér turistákat szerte a világban. Eddig huszonötször utazta körbe a Földet, de most ő is, mint a turizmusban dolgozók többsége kényszerszabadságon van. Szabadidejében a fotóit rendezgeti és feljegyzéseket készít emlékeiből, amelyek közül néhányat a következő hetekben vendégszerzőként az Életforma olvasóival is megoszt.
Ünnepi vacsora
A fehér damaszt abroszokkal, finom porcelánnal megterített asztalok között egy márvány oszlopos pavilonból indiai zene szólt és a táncosok máris elkezdték az előadást. A nők megállás nélkül forogtak-pörögtek, fodros, bő szoknyájuk szinte vízszintesen úszott a derekuk körül a levegőben. Itt ez a divat: mintás, bő szoknya, hozzá szűk blúz és a fejüket, a vállukat eltakaró fátyol. Az rádzsasztáni konyha az egyik kedvencem. Számunkra ismeretlen fűszerek kavalkádja adta meg az egzotikus ízeket. Zöldséges és húsos curryk, lencséből készült dahl, frissen sült lapos lángosszerű kenyér a naan, illetve egy másik változata a chapati, vagy a mirchi bada, chilis krumpli palacsinta tésztában kisütve csípős menta és paradicsom szósszal tálalva – ezek az ételek szerepeltek a menüsorban.
Nem hagyhatom ki a mawa kachori nevű édességet sem, ami mandulával megszórt olajban kisütött, cukor sziruppal tálalt finomság. A rádzsasztáni édességek India szerte híresek, mi sem tudtunk betelni velük. Az indiai ember kézzel eszik, tunkolja a szószokat a chapatival, rizsből gombócokat formál. Mi szerencsénkre kaptunk evőeszközöket az étkezésekhez.
Másnap korán keltem, elsőként érkeztem a teraszra, ahol a reggelinket felszolgálták. Kávémat iszogatva gyönyörködtem a reggeli fényben pompázó piros, fehér, rózsaszín bougainvillea bokrokban, a tökéletesen nyírt pázsiton pávák lépegettek. Éles rikoltásukra kaptam fel a fejemet. Amilyen gyönyörű állatok, annyira kellemetlen a hangjuk. De, amikor kinyitották farktollaikat és megcsodálhattam az irizáló kék, zöld mintákat rajtuk, megbocsátottam a reggeli rikoltozást.
Életképek
Reggeli után indultunk a várost megkoronázó Mehrangárh erődhöz. Ez India legnagyobb erődje, továbbra is az uralkodó család tulajdonában van, a fenntartása nem kis feladatot ró rájuk. Az oda vezető úton nem volt könnyű a város keskeny, girbegurba utcáin busszal manőverezni. Szerencsére a sofőrnek mindig van egy segédje, aki le-föl ugrál a járműről és intézkedik. Irányítja az autósokat, arrébb tereli az útszélen vagy inkább az út közepén bóklászó állatokat. Neki köszönhetően valahogy keresztül tudtunk jutni a minden képzeletet felülmúló káoszon. Közben persze figyelhettük a város mindennapjait. Egyenruhás diákokat láttunk, akik épp siettek az iskolába, a házuk előtt söprögető asszonyokat, a tömegben életveszélyesen cikázó motorosokat, zöldséges kordékat a friss áruval, szent teheneket, ahogy a szemétben keresgéltek valami ehetőt. Közben hallgattuk a dudálást, a kiabálást, a hihetetlen hangzavart, ami annyira jellemző Indiára.
Az erőd egy hatalmas sziklatömbre épült, a buszparkolóból sokat kellett még fölfelé kapaszkodni lépcsőkön, mire a múzeum bejáratához értünk. Több kiállítás található benne a miniatúra gyűjteménytől az aranyozott bölcsőkön át a különleges elefánt nyergekig. Az egyik legkülönlegesebb műtárgy egy arany madárkalitkaszerű üveges ablakokkal megépített női hordszék volt, amit még a múlt században is használtak ünnepi alkalmakkor.
Hozzászólás zárolva.