Magyar mentalitás: hárítsuk a felelősséget, és mutogassunk másra!

Érdekes a mentalitásunk. Az orvosok a mindenhatóak? Ha baj van, ők úgyis segítenek? Nyugodtan élhetek például felelőtlen szexuális életet, mert ott az esemény utáni tabletta, az abortusz? Szívhatom a cigarettát, mert fejlődik az orvostudomány, többen meggyógyultak a rákból is? És ha megvan a baj? Ki a hibás? Persze, hogy mások: az élelmiszeradalékok, a rákkeltő anyagok. Nem mi. Mi aztán semmiképp. Mindig más. Mert olyan jó nyugtatni magunkat és hárítani.

Meg különben is: velem ez nem eshet meg? Miért ne?

A gyerekek eltűnésével kapcsolatban is mindenki homokba dugja a fejét. Most került elő az 1998-ban elrabolt kislány Ausztriában. Az erről szóló hírekre is legyint? Hiszen az Ön gyereke jólszituált családban nőtt fel? Ilyesmi elő se fordulhat vele? Jobb, ha nem dédelget ilyen elképzeléseket.

Felelősségtudatunkat valahol elhagytuk rég. Mástól várjuk a megoldásokat, szeretünk másra mutogatni, s azt hinni, hogy mi (és csakis mi) burokban élünk, távol a világ mocskától. Minket nem érintenek a híradókban említett szörnyűségek, sosem lesz dolgunk erőszakos férfival párkapcsolatainkban, mindet nem támadhatnak meg az utcán.

Ez a hét a felelősség kérdéséről fog szólni itt az Életformán. Szeretnénk kipukkasztani az emberek többségét körülvevő szappanbuborékokat, hogy tisztán lássák, minden mindennel összefügg, s egymásért felelünk. Ha tetszik, ha nem.

Leszálltam a buszról végül, s lesegítettem az öreg nénit- táskástul. Nem győzött hálálkodni. Aznap én lehettem az első, aki észrevette, milyen küzdelmes számára az élet.

KV