Mese az emancipált nőről
Kaptam egy levelet. Egy volt barátomtól, akinek nem engedtem anno kifizetni az italt, amit együtt fogyasztottunk egy szórakozóhelyen. Szerinte ez túl emancipált húzás volt részemről. És egy kedves levéllel reflektált.
Volt egyszer messzi földön egy gyönyörű, önálló, magabiztos hercegnő, aki egy szép napon a kastélya melletti zöldellő mezőn, a kristálytiszta tó partján, környezeti kérdésekről elmélkedve egyszer csak meglátott egy békát.
A béka ráugrott a hercegnő térdére, és azt mondta:
– Oh, csodálatos hölgy, valamikor daliás herceg voltam, amíg el nem átkoztak! Ha megcsókolnál, ismét jóvágású fiatal herceg lehetnék! És akkor drágám összeházasodhatnánk, beköltözhetnék a kastélyodba az anyámmal együtt, ahol főzhetnél, moshatnál ránk, nevelhetnéd a gyerekeinket és emiatt örökké hálás és boldog lehetnél!
Aznap este, miközben a gyönyörű hercegnő könnyű vacsoraként fehérborban és enyhe hagymamártásban megfuttatott fenséges békacombot szopogatott, magában elmosolyodva így szólt:
– Én baromira nem így gondolom.
Hozzászólás zárolva.