Facebook hozzászólás
227

Miért fáj a szív? Elrabolták, vagy összetört?

Mindig vándorol. Hol a torkunkban dobog, hol éppen zűrös helyzetekbe keveredik, máskor meg éppen elrabolják,- és összetörik. Azt mondják, jobb lenne, ha az eszünk helyett inkább rá hallgatnánk… Mert a szívünk sosem hazudik…(!?)

A leggyönyörűségesebb csakra (a negyedik), amely híd az alsó három testi és érzelmi központ, valamint a felső három szellemi és lelki központ közepén. Innen ered a szeretet, a megbocsátás, és fejlődik ki a szeretetre való képesség.

Mondták már Önnek, hogy olyan nagy szíve van, hogy képes befogadni az egész világot?

Állandóan gondoskodik, anyáskodik, meghallgatja mások búját-baját, és saját érdekeit is mögéjük helyezi? Munkahelye, otthona szinte nyüzsög az emberektől, mert tanácsait kérik, meleg és vigasztaló szavaira vágynak? Képes minden kóbor kutyát-macskát befogadni és a bajba jutott embertársain önzetlenül segíteni?

Mindez valóban nemes cselekedet, ám óriási energiaveszteséggel is jár…

És miképpen tekint önmagára?

Tudja, hogy az önazonosság érzete is a szív csakrához kötődik, és a gyógyítás folyamata is itt zajlik?

Miképpen tud szabadulni berögzült és elavult szokásaitól, a fájó múlt emlékeitől? Meg tud-e bocsátani ellenségeinek, vagy a gyűlölet mocsarában emésztődik? Kitől tanulta a tökéletes ember mintáját? Ki mondta, hogy nem követheti vágyait, mert azok bolondos, értéktelen választások? Milyen üzeneteket kapott? Ki törte össze a szívét, és ki tanította meg elsőként arra, hogy nem bízhat meg senkiben?

Kérdések, válaszok, érzelmek…

Veszteségek, fájdalmak, félelem és bizonytalanság, mindez útját állja, hogy közelebb kerüljünk az igazi mély és önzetlen szeretethez.

Gondolja csak végig, volt-e vagy van-e olyan családtagja, barátja, munkatársa, aki ridegséget, szenvtelenséget mutatott ki Ön iránt, és aki nem hagyta, hogy kifejezze érzelmeit, érzéseit. Csoda, ha "kőszívűvé" vált néha és így védekezett: "Hozzám senki se kerüljön közel, nehogy megbántson, megsebezzen…"

Lezárjuk a szívcsakrát. Aztán szenvedünk a betegségektől is.

Ha volt már szívpanasza, tüdőgyulladása, hörghurutja és asztmája, akkor jó ha tudja, mindez a szívcsakra betegsége. Szabaduljon meg az érzéstől, vagy attól a személytől, aki mellett az "elfojtott" szeretetet érzi, különben megfullad, ránehezedik a fájdalom a mellére, szívére. De lehetnek még komolyabb következményei is, mint a mell,- és tüdőrák, valamint a stressz okozta szívbajok…





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!