Milyen volt hat hónapig egy luxushajón dolgozni? I.

Hónapok óta erre a pillanatra vártam.

Amikor a hirdetésre jelentkeztem, csak egy jó kis kalandnak tűnt. Aztán a tanfolyami felkészítések, majd az angol nyelvű egyhetes továbbképzés, az orvosi vizsgálatok jöttek sorra, s a végső vizsga után lettem többedmagammal kiválasztott.

Jóleső büszkeséggel vágtam zsebre a megérdemelt „tanúsítványt”, amely alkalmasságomat bizonyította a hosszú tengeri útra, ” büfé steward”- ként. Majd alig múlt el 3 hét, amikor megkaptam az értesítést az indulás idejéről, és a helyről, ahonnan a „világ körüli kalandos utazásomat” elkezdhetem.

A hajó Vencouverből indul majd, amely Kanada egyik legszebb és legtávolabbi kikötője, legalábbis innen, Európától.

Mindössze 3 napom van, hogy összepakoljak! – villant át az agyamon.

De vajon mi minden fér bele egy 40 kg-os csomagba? Vastag dzseki, pólók, 2 pulcsi, 2-3 fajta cipő, alsóneműk, tisztálkodó szerek, néhány emlék itthonról, fényképek…és a barátaim, a családom, akiket nem a bőröndbe, hanem szívem legmélyére zárva viszek magammal. Ez azért sokkal keményebb lesz, mint a hajdani nyári táborok -próbáltam edzeni a dolgot magamban.

Sosem ültem még repülőn, de most valahogy nem is a félelem, hanem sokkal inkább a gyermeki kíváncsiság és a férfias bizonyítási vágy hajtott.

 – Most majd megmutathatom mindenkinek, milyen elszánt vagyok! Még büszkék lesztek rám”- mondogattam magamban, ahogy a repülőgéphez vezető folyosón végig ballagtam.

Miután megtaláltam a helyemet a gépen, a filmekben már százszor látott” információs műsort” adott le a kapitány és a két csinos stewardess arról, hogy mit tegyünk vészhelyzetben. És mindezt még a felszállás előtt! Egy pillanat alatt felidéztem magamban az összes légi katasztrófafilmet, melyet valaha is láttam.

Kénytelen voltam néhány bátorító nedűt magamba tölteni, amit mosolyogva hozott életmentésként az egyik „légitündér”. Bármit ehettem és ihattam, mindezt a hajózási cég fizette, – a repülőjegyemmel együtt.