Mondd, te mit választanál?

– Mit választanál a rendet, vagy a harmóniát?

Takarítás után voltam, se rend se harmónia nem volt nálam, ezért aztán elgondolkodtam. Gyönyörű volt a hullámzó víz, időnként delfinek vetették magasra magukat, és egy albatroszt is megpillantottam épp a fejem felett, mert közben a hátamra fordultam.

– Ott kezdeném, hogy nem szeretek választani.

A halacska elmosolyodott.

– Nézz csak körül!- folytattam. Itt harmónia van. A hullámok szabályosan váltakoznak, de a fehér tarajok véletlenszerűen villannak fel a láthatáron. És akkor még a delfinek, a madarak, esetleg egy bálna kilövellte vízoszlop. A rend a harmónián alapul. Míg viszont lehet harmónia rend nélkül is.

Az aranyhalacska bólintott és ezt mondta.

– Arra gondolsz, hogy például ha vihar van, akkor semmi nincs rendben, viszont az egész a helyén van?

 – Pontosan!

 – Még egy süllyedő hajó is?

– A süllyedő hajó szempontjából nincs rend. De ha az óceánt magát tekintjük, az tökéletes.

– Eszembe jutott egy szép hasonlat – mondta a halacska és ő is a hátára fordult. – A rend a megfagyott harmónia.

Ilyen okos aranyhallal még nem volt dolgom.

– Ezt hogy érted? – kérdeztem rá a biztonság kedvéért.

– Nézd csak azt a jéghegyet – bökött előre. Mozog, úszik, sodródik. De belül mégis mozdulatlan. Én már láttam befagyott vizeket. Láttam megfagyott hullámokat. Megálltak és úgy maradtak.

– Ha végeztél volna egyetemet, akkor most azt mondtad volna, hogy a rend statikus, a harmónia pedig dinamikus.

– Még szerencse, hogy nem végeztem – prüszkölt felém az aranyhal. De ha akarod mondok én is okosat: az állandóság a harmónia halála.

Azt válaszoltam volna, hogy igen, a harmóniában egy dolog állandó, az egyensúly. Ami az állandó változásban valósul meg. Ám ekkor feltűnt a távolból egy cápa. Iszonyú uszonya volt. Mindketten megijedtünk.