Most kisüt a nap, vagy zöldséges leszek?

Érdekes módon már csak reggel tudtam kiértékelni az esti mesét, mivel a Farm, ahol élünk idillikus képeire hajazó story hatására el tudtam aludni. Rég nem termelt már ki az agyam ekkora giccses hülyeséget – állapítottam meg, amikor felébredtem. A megtébolyodás első jelét véltem felfedezni magamon a történet nyomán.

A napi stressz és pörgés miatt azért még nem mennék el zöldségesnek a világ végére. Alapvetően semmi gondom nincs vele, csak egyszerűen nem vagyok az a típus.

Azt hiszem, hogy a napsütésen volt a hangsúly, nem az eladói professzión. A fénynek ugyanis van egy olyan tulajdonsága, legalábbis számomra, hogy akkor is széppé tud tenni egy napot, ha racionálisan nézve semmi szép nincs benne. Egy ugyanolyan nap, mint a többi, megspékelve munkával, iskolával, elintéznivalókkal, más emberek hülyeségével – és természetesen a sajátommal, de mégis…süt a nap.

Kinézek reggel az ablakon, és látom, hogy az utcában durrog a fény, várok valakire az Oktogonon, és a kis földalatti korlátjának támaszkodva hunyorgok a napba, az épületek árnyékot vetnek egymásra, és van miért felnézni az égre. 

Az álmodozás és a külföldre menekülési vágy azt hiszem mind a fény, mint örömforrás hiányát próbálják orvosolni. Ha nem lehet a napsütés generálta semminek örülni, akkor a napelemes ember hajlamos pótcselekvésekbe bonyolódni. Például fel akar csapni zöldségesnek.