Nagypéntek
A nagypéntek az egyházi ünnepkör leggyászosabb napja, melyen Jézus kereszthalálára emlékezünk. Ennek megfelelően az első keresztények Jézus halála és sírban pihenése napját – nagypénteket és nagyszombatot – liturgia nélküli ünnepként, egész napos szigorú böjtölésben tartották.
Amikor Jézust elfogták a főpap katonái – Júdás, az áruló vezetésével-, a tanítványok közül csak egy sietett a Mester segítségére. A Biblia szerint egyedül Péter rántott kardot, s vágta le az egyik katona jobb fülét, de Jézus őt is nyugalomra intette: ” Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki talán a kelyhet, melyet az Atya adott nekem? “
Ekkor Jézust a katonák megkötözték és elvitték a főpaphoz, hogy ő ítéljen felette. De ebben az időben Izrael már a Római birodalomhoz tartozott, így halálos ítéletet csak a római helytartó hozhatott. Így került Jézus Poncius Pilátus elé.
S míg a helytartó színe elé hurcolták a Mestert, leghűbbnek hitt tanítványa háromszor tagadta őt meg. Úgy, ahogyan azt Jézus előre meg is mondta.
Az eredeti vád, ami miatt Jézust el akarták ítéltetni, istenkáromlás volt. Mondván Jézus az Egyetlen Isten fiának tartja magát. Tudták azonban, a “zsidók istenének” káromlása Pilátust nem hajlítaná meg, így tehát őelőtte más színt adtak a vádnak.
Jézus ekkor már mint Izraelben királyi hatalomra törő alak jelent meg a vádiratban, s mint ilyet, Pilátus mint a császár hűséges alattvalója, persze nem tűrhet. A helytartó azonban, miután kihallgatta Krisztust, háromszor is kimondta fennhangon: “Én nem találok benne semmi bűnt (…) akarjátok-e azért, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?”
Az összegyűltek azonban Barabásnak, a tolvajnak ítéltek életet. Jézust pedig a katonák megcsúfolva vitték a nép elé: fejébe töviskoszorút húztak, vállaira bíbor köntöst aggattak. “Üdvözlégy zsidók királya” – mondták miközben arcul csapkodták őt.
Pilátus pedig a megcsúfolt Krisztust körbemutatta a tömegnek: “Íme az ember!”. A papi fejedelmek és szolgák erre nem hogy megjuhászodtak volna, torkuk szakadtáig üvöltötték a “Feszítsd meg!”-et.
Végül nagypénteken, este hat órakor hangzott el az utolsó ítélet: “Nem királyunk van, hanem császárunk. Feszítsd meg!”
Jézus pedig emelvén az ő keresztfáját ment a Golgotára, hogy ott megfeszíttessék, két lator között.
És e napon bizony megrendült a föld, elhomályosult a nap, és a jeruzsálemi templom szentéjének kárpitja kettészakadt.
Mi azonban már a húsvéti feltámadás fényében látjuk ezt a napot. Ne hiányozzon hát megrendülésünk mellől az örvendezés, a hálaadás szava sem.
Hozzászólás zárolva.