Napsütés négy fal között
A mediterrán az adu ász, a stílus, amit tulajdonképpen mindenki szeret. Persze miért is ne lenne így, amikor barátságos, praktikus, és mivel jellemzői hosszú évszázadok alatt csiszolódtak ki, meglehetősen jól átgondolt is, és bevált. Néha előtérbe kerül, néha kissé háttérbe szorul, de soha nem felejtődik el teljesen.
A gyakran használt tónusok
mindegyike a déli népek természetes környezetéből került a belső térbe. A föld vöröse, sárgája, barnája mellett a napszítta cserepek terrakottája, a tenger kékje, a szőlőlevelek és olívafák zöldje uralja az enteriőröket. Jellemzően az élénk, meleg árnyalatok vannak túlsúlyban, és ezekkel még a sötétebb terekben is napsütötte hatást érhető el. Az alaptónusok mindegyike tökéletes harmóniát alkot, bármilyen összeállításban használják is fel őket.
Az élénk színeknek nyugodt hátteret teremt a visszafogott, természetes bézs szín vagy a ragyogó fehér fal. Ez utóbbi alapvetően hagyományos, meszelt felületet jelent, melyet méltatlanul mellőznek a mai lakberendezésben. Olcsósága miatt gyakran lehet újrameszeltetni a felületeket, így biztosan mindig tiszta és zsírmentes lesz például a konyha fala. A meszelt felület porózus szerkezetű, és remekül szellőzik, így garantáltan penészmentes megoldást jelent nedvesebb helyiségekben, fürdőkben vagy párás főzőfülkékben is. A perzselő délszaki napsütésben persze máshogy mutat a ragyogó fehér fal, mint a borongós magyar időjárás körülményei között, ezért az „északra” adaptált mediterrán stílus szívesebben használja a meleg okker vagy terrakotta árnyalatokat a falak színezésére is.
Egyszerű vonalú, praktikusságukban szép bútorok
készülhetnek tömör fából, amely esetben szintén az anyag természetes szépsége érvényesül. A fa erezete, természetes színe mellett más dekorációra nincs szükség a bútorokon.
A mediterrán stílus jellegzetes, gyakran használt anyaga a kovácsoltvas, amelyből mindenféle használati és dísztárgy készülhet, a legnagyobb bútortól a legkisebb gyertyatartóig. Az alapvetően kültéri használatban megszokott kovácsoltvas székek és asztalok belső téri elhelyezése még inkább megszünteti a határvonalat kint és bent, természet és ember között.
Gyakran a nagy és súlyos bútorok – például a konyhaszekrények – is lábakon állnak, ami két szempontból is praktikus. Egyrészt megkönnyíti a takarítást – hiszen a köves helyiségek felmosása amúgy is csak pár perc -, másrészt pedig könnyedebbé teszi a súlyos, testes bútorokat, így azok jobban összehangolódnak a légies, kovácsoltvas darabokkal.
Hozzászólás zárolva.