Facebook hozzászólás
200

Ne izgulj, az időhiány csodát hoz ki belőled!

A magyar háziasszonyok többsége ügyesen zsonglőrködik az idővel, így hetente legalább négyszer készít vacsorát, nyitott az új trendekre, hiszen ügyel családja egészségére – derült ki a Nestlé Életmód Központ online felméréséből. A válaszadók közel 80 százaléka törekszik arra, hogy saját főztje kerüljön az asztalra, köszönhetően azonban a praktikus, félkész konyhai termékek használatának, esténként kevesebb, mint egy órát tölt el a konyhában.

Korunk háziasszonyainak az otthoni teendők mellett általában egy teljes állással is meg kell birkózniuk, így egyre kevesebb idő jut a főzésre, a családra és saját magukra. 2010 márciusában a Nestlé Életmód Központ (http://www.eletmodkozpont.hu/) online felmérést végzett, amelyben azt vizsgálta, hogyan birkóznak meg a nők az időhiánnyal, hétköznap mennyire fontos, hogy egészséges és tápláló vacsorát készítsenek családjuk számára, valamint azt, hogy erre mennyi idejük és energiájuk jut. A kérdőívet összesen 4021-en töltötték ki, háromnegyedük családanya.

„A felmérés izgalmas eredményeket hozott: kiderült, hogy alapvetően három jellegzetes háziasszony típust különböztethetünk meg, az Ennivaló Managereket, a Konyhatündéreket és a Hagyományőrzőket" – számolt be Szűcs Zsuzsanna, a Nestlé Életmód Központ dietetikus szakértője.

A válaszadók 60 százalékának nagyon fontos, hogy finom vacsora kerüljön az asztalra, a megkérdezettek több mint négyötöde hetente legalább négy estéjét tölti főzéssel. A háziasszonyok többsége azonban igyekszik ezt egy órán belül megoldani annak érdekében, hogy több idő maradjon a családra. Tízből nyolcan a praktikus, félkész konyhai termékek használatával készítik el a hétköznapi vacsorákat, ami így lényegesen gyorsabban készül el, de mégis a saját főztjük kerül az asztalra. Ők azok, akik munka után Ennivaló Managerré változnak, az erőforrásaikat a legoptimálisabban felhasználva „menedzselik" a család mindennapjait.

A háziasszonyok csupán egyötödének jut hétköznap esténként másfél órája a vacsora elkészítésére. Kevesen vannak olyan Konyhatündérek, akiknek mindennél fontosabb az, hogy különleges étel kerüljön a család asztalára, ők teszik ki a megkérdezettek 6 százalékát.

A válaszadók közel fele rendszeresen keres új fogásokat és tippeket online portálokon és életmód magazinokban, 36 százalékuk szívesen csereberél recepteket barátnőkkel. A Hagyományőrzők azonban, akik a válaszadók egyötödét teszik ki, ragaszkodnak a megszokott ízekhez, legfeljebb anyósuk tanácsára változtatnak bevett szokásaikon.

A megkérdezettek csupán 5 százaléka elégedett maximálisan a családban betöltött szervezői képességeivel. Ugyanakkor közel 80 százaléknyi Ennivaló Manager úgy érzi, jól helytáll a mindennapokban, s bár szívesen szánna egy picivel több időt saját magára, a legfontosabb mégis az, hogy családja minél többször ízletes vacsorát kapjon.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

STÍLUS

1 / 630

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!