Nincs már vesztegetni való időnk!
Megint elloptak tőlünk egyet. Megrövidítettek bennünket, ezért most zavarban vagyunk. Időzavarban. Amióta csak megszülettünk, minden pillanat számít. Egész életünket órák, naptárak, óra, – és napirendek, valamint ütemtervek szerint éljük. Azt hisszük, ezeken belül kell léteznünk.
Mi az idő? Titok – léttelen és mindenható – írja Thomas Mann a Varázshegyben.
„Minél többet aggódsz miatta, annál nagyobb hatalomra tesz szert fölötted, – múlása annál gyorsabbnak tűnik. Minél kevesebbet törődsz vele, annál nagyobb szabadságod,- s annál több időd marad."- állítja egy másik bölcselet.
De mi állandóan aggódunk miatta. Vagy inkább magunk miatt. Mert amíg az idő végtelen, a mi életünk véges. Ezért mindig harcolunk vele.
Amikor rohan, száguld, akkor mi a legszívesebben megállítanánk, – néha elég lenne egy pillanatra is.
Ha meg ólomlábakon jár, akkor éppen előre hajtanánk. Néha meg visszaforgatnánk a kerekét, ha tehetnénk. Sokan elpocsékolják, de a legtöbben szívesen megtakarítanák egy IDŐ- folyószámlán. Akkor legalább időmilliomosok lehetnénk…
Sosem használjuk ki, vagy nem osztjuk be jól. Gyakran elvesztegetjük valamire. Ráfogjuk, hogy nincs belőle elég – többnyire magunkra, a szeretteinkre és az egész életünkre.
Néha szorít, de időnként jótékonykodik is. Ha úgy akarja, mindent megold és begyógyít.
Aztán egyszer a mienk is lejár, és rádöbbenünk: még sincs mindörökké.
Pedig ha volna még időnk… Akárcsak egy órányi is!
Hozzászólás zárolva.