Ő a világ legtökéletesebb embere

A kevélység kifejezést nagyon ritkán használják a mai magyar nyelvben. De ha szinonimáit nézzük – nagyképű, beképzelt, önelégült – mindjárt tudjuk, miről beszélünk. Sőt rögtön eszünkbe ötlik egy-két név. Sajnos esetleg nem is kevés.

A kevély ember szerint mások butábbak, gyengébbek nála. Semmibe veszi őket, átnéz rajtuk, fensőbbségesen, kioktatóan beszél velük. Dirigál a családban, kritizál a munkahelyen, semmi nem elég pontos, precíz, vagy tökéletes neki. Nincsenek építő ötletei, a munka nagy részét másokra hagyja, de a dicsőséget magának akarja.

Hatalomra törő és sikerhajhász. Nincs benne kitartás és tudásvágy. Ha valamit "véletlenül" nem tud megoldani, akkor másokat hibáztat, vagy jobbik esetben rossz a számítógép, elavult a szofter, szóval a gép a hülye.

Miközben önmagát tömjénezi, nem veszi észre, hogy milyen sokat képzel ott, ahol valójában üresség tátong. Azt hiszi, mindent tud, de valójában félművelt. Viszont mindenhez hozzászól, megfellebezhetetlen véleményt alkot. Igazából senki nem szereti, de azért ő akar a középontban lenni. S ha netán ő a "főnök", akkor persze a munkatársak nem vitatkoznak. Ettől azt hiszi, neki van igaza.

Márpedig senki sem tökéletes! Ha hiányzik belőlünk az alázat és a kétkedés, akkor megrekedünk egy szellemi tudásszinten. Nem szerzünk meg újabb és újabb ismereteket, pedig a világ halad, és mi lemaradunk.

S miközben a körülöttünk élőkkel vitázunk, egyre jobban kiütközik kevélységünk, beképzeltségünk, nagyképűségünk. Személyiségünk egyre jobban torzul, s tökéletességünket bizonyítandó egyre több hibát vétünk.

Nem véletlen, hogy a kevélység a hét főbűn sorában a legelső.