Padova egyik legszebb gyöngyszeme
Életemben először sikerült eljutnom Olaszországba. Mivel művészettörténetet tanulok, számomra ez egy óriási lehetőség. Előre elkészítettem az útitervet, és az első állomás Padova volt.
Az utcákon sétálva lépten-nyomon csodálatos helyekre érkeztünk: a Szent Antal bazilikához aki a város védőszentje, a Scrovegni kápolnához ahol Giotto értékes festményei láthatóak, a múzeumokhoz, a régi templomokhoz és a lenyűgöző terekhez…
Giotto 1305-ben és 1306-ban egy rendkívüli freskósorozatot festett az Arena-, vagy más néven a Scrovegni-kapolnában. Ezt a művet tartják a művészettörténészek Giotto főművének. A hírneve és a munkai iránti érdeklődés ellenére nincs dokumentálhatóan tőle származó festmény, és ez felveti a szerzőség néhány problémáját. De az általánosan elfogadott tény, hogy a padovai Arena-kápolna freskóciklusa Giotto keze munkája, s ez adja a kiindulópontot munkái vizsgálatához. Az Arena-kápolnát (egy római aréna helyen épült) vezeklésként építtette Arrigo Scrovegni az apja bűneiért, aki hírhedt uzsorás volt – Dante is említette Isteni színjáték című művében. Az építést 1303-ban kezdtek el, Giotto freskói 1305-06 körül készültek.
A freskósorozat harmincnyolc képből áll, és az Evangéliumból, valamint az apokrif Szent Jakab evangéliumából ábrázolnak jeleneteket, amelyek körbefutnak egyenesen az épület belsejében. A nyugati falon látható az Utolsó ítélet, az Annunciation a szentélyív fölött. A fő falterületnél a festmények három sorában jelenetek láthatóak Szűz Mária és szülei, Szent Anna és Szent Joachim életéből és Krisztus Passiójából. E színhelyek alatt láthatóak azok az alakok, akik az erényeket és bűnöket személyesítik meg, s akiket kőszobrokat szimulálva festettek – ez az első grisaille a művészet történetében. Már a bizánci mesterek is szívesen festettek Szent Jakab evangéliumának jeleneteit, de Giotto új életet öntött alakjaiba, amelyek kitűnnek gazdag érzelmi világukkal, melyre éppúgy jellemző a szeretet gyöngéd kifejezése, mint a fajdalom határtalan kifejeződése.
Itt szemlélhető együtt mindaz, ami biztosítja Giotto művészetének magas rangját. Ő fedezte fel újra az antik művészet hanyatlása óta feledésbe merült perspektívai vívmányokat, s ez által képeinek térhatása magával ragadó. Kompozíciója szoros összefüggésbe vonja az alakokat, a perspektívát és a tájat, s ebben a cselekvő ember a főszereplő. Szereplői – még a gótikából eredően – típusok, egy-egy jellembeli tulajdonság megtestesítői, az újonnan alakuló polgári világ eszményképei. Az alakok méltóságát, zártságát emeli, hogy Giotto drapériákba burkolja őket, nem törődve az anatómiai helyességgel. A freskócikluson használt kevés, de szemléletes eszközzel érte el, hogy az írni-olvasni nem tudók számára is érthető, követhető volt a cselekmény.
Hozzászólás zárolva.