Robbantson gázt, bontson falat karácsonykor!
Másnap délután már rutinosan telefonáltam a szerelőnek, hogy néhány perce hatalmas lángok csapnak ki a gázkonvektorból, és hamarosan fagyhalált szenvedünk, mert a fűtés leállt.
Sokunknak van egy idealizált kép a fejében arról, hogy milyen legyen a tökéletes karácsony. Ehhez igazodva próbáljuk a legjobbat kihozni magunkból. Van, hogy hetekig készülünk rá, mindent pontosan megtervezünk, nehogy egy aprócska hiba elrontsa álmainkat. És pont a nagy akarás miatt siklanak félre elképzeléseink.
Néhány éve, amikor életem párjával első karácsonyunk egyikére készültünk, izzadva-görcsölve próbáltam amolyan családi hagyományokat kitalálni, ami ugye nekünk még nem volt.
Megterveztük a menüt, megvettük Szeged legdrágább karácsonyfáját több hetes adóságba verve magunkat, kitaláltuk hogy kihez és mikor megyünk látogatóba.
Imígyen érkeztünk el teljes izgalomban december 22-ének estéjéhez, amikor az adventi nyugalmat egy hatalmas robaj szakította félbe. A hangok a fürdőszobába vezettek, ahol magunkhoz képest teljes lelki nyugalommal állapítottuk meg: leszakadt néhány sornyi csempe, egyenesen a fürdőkádba.
– Hm. Biztos süllyed a fal – állapította meg lakonikus rövidséggel Ő.
Én csak némán meredtem magam elé. Lőttek a karácsonyi hangulatnak.
Másnap délután már rutinosan telefonáltam a szerelőnek, hogy néhány perce hatalmas lángok csapnak ki a gázkonvektorból, és hamarosan fagyhalált szenvedünk, mert a fűtés leállt.
A diagnózis: jobb, ha egyenesen az ócskavastelepre vitetjük az öreg matuzsálemet. És persze kotorjuk össze a családi vagyont, mert újat kell venni.
Tényleg egy vagyon volt…
December 24-én úgy éreztem, ennél rosszabb már úgysem lehet. Egészen addig a pillanatig élt ez az illúzióm, amíg ki nem húztam az ünnepi csirkét a sütőből, ami kétórányi sütés után is nyers volt. Nagyon nyers.
Drága, agg sütőm úgy gondolta, a Szenteste a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy bedobja a kulcsot….
Velem együtt.
Hozzászólás zárolva.