Rókusfalvy Pál az etyeki borvidék „papja”
Aki Budapesten él, annak a bortúra általában hosszabb, 1-2-3 órás autózást jelent. Aki vidékről kirándul Budapestre, annak eszében sem jut, hogy bortúrát tegyen a fővárostól alig félórányira. Pedig a budai hegyek déli és nyugati lejtőin, a Szentendrétől Tétényig, a Duna vonalán húzodó szőlőskertek nedűit már az Árpád-házi királyok is nagy becsben tartották.
Hittel és megszállottsággal építkezett, fejlesztett, telepített, gondozta a szőlőt, kutatta a legjobb technológiát a töki Nyakas Pince is. Az 1997-es minőségi borászat elindítása elsősorban a főborász Malya Ernő érdeme. Erőfeszítéseit a borász és gasztronómus társadalom is díjazta azzal, hogy 2002-ben őt választotta az Év Bortermelőjének.
Az, hogy az utóbbi években Etyek, legalább évente kétszer – tavasszal és ősszel – az ország borászainak és a borkedvelőknek egyik kedvenc találkahelye lett tulajdonképpen egy korábbi médiasztárnak köszönhető. Rókusfalvy Pál a 90-es évek végén beleszeretett a vidékbe. S bosszantotta, hogy Etyek – méltatlanul – az akkor már jócskán ismert, és rangos hazai borvidékek „árnyékában kullog”. S egyszerűen szólva „megcsinálta a marketinget” Etyeknek. Összefogta a helyi borászokat, megteremtették a vendégfogadás feltételeit, színvonalas és érdekes programokat találtak ki, s persze rengeteget áldoztak – kreatívitásban is, pénzben is – reklámra. Mert tudták, hogy igaz a mondás: ” A jó bornak is kell a cégér. Érdemes volt hinniük, és bízniuk. A borhoz egy kicsit is értők már nem legyintenek ha etyeki, vagy buda környéki borról van szó. Hanem megkóstolják. Legalább egyszer. De inkább még egyszer, sőt többször is.
Hozzászólás zárolva.