Szóljon valaki, ha tud egy ügyes „bejárófiút”…!

Egy nemrég olvasott hír szerint: a japán nők negyede külön mossa a férje gatyáját, zokniját, de még a párnahuzatát is, mert túl visszataszítónak találja ahhoz, hogy az összekeveredjen a családéval. Úgy nyilatkoztak, hogy az sokkal szagosabb és koszosabb, ezért se mosóport, se vizet, se a környezetet nem kímélve, – "szelektíve" a többiekétől, tisztítják a férfidarabokat.

Azonnal egy gyors felmérést végeztem ismerőseim körében (nem hivatalosan reprezentatív), vajon nálunk hogy is van ez?

Nem is annyira a szagokra, mint inkább e háztartási feladat férfiúi kedveltségére irányultak kérdéseim.

Naívan feltételeztem, hogy a házasságban élő férfiak még sosem hallottak a "mosás" tisztító tevékenységéről, legalábbis a szertartásába nem voltak beavatva.

Megdöbbentem.

A többségük ismeri a mosógépet, abszolút képben van a használatával, jól tájékozódik a mosószer- és öblítő márkák dömpingjében, de hiteles ismereteik vannak a szelektálás szabályaiban is.

Olyan is akadt, aki egyenesen megtiltotta az asszonynak, hogy hozzányúljon a ruháihoz: saját maga, kényes precizitással mossa és vasalja…  

Ez valami betegség, férfiúi hóbort, hiszti? Vagy az asszony hiányos háztartási ismereteit minősíti? Rákényszerült az önellátásra az erősebbik nem? Vagy csak rájuk hagytuk?

(Nagyapám el se tudta volna képzelni, hogy a tiszta ingeket ne nagyanyám tegye elé. Még apám se ismerte ezt a "női" tevékenységet. Megjegyzem, anya tényleg külön mosta a ruháit, főleg a poros és malteros munkáscuccokat…)

Manapság már ez sem kifejezetten nők privilégiuma.

Az egyedül élő pasik erre különösen ráfanyalodtak… (vagy az anyjukra, esetleg egy bejárónőre.)

Lehet, hogy innen ered a "Te kézzel vagy géppel mosol?" közkedvelt férfiúi kérdés…?

(A magányossághoz mindenképpen köze van, az biztos.)

Én nem bánom, ha egy férfi maga mossa a szennyesét. Ha már főzni, bevásárolni, és takarítani tudnak, nehogy már éppen ez maradjon ki az életükből!

Ja, és szóljon valaki, ha tud egy ügyes "bejárófiút"…! Sürgős!