Sztárnak lenni Magyarországon

Bukovinszky Béla a Wanted (azóta Wan2) fesztivál főszervezője szerint:- ha egy kezdő zenekar nem kap időben koncertezési lehetőséget, vagy nem nyúl alá a média, akkor törvényszerűnek mondható, hogy elbukik, eltűnik, vissza az ismeretlenségbe.

 Nagy a lemorzsolás egyébként, ami a zenekarokat illeti, hiszen évente körülbelül négyszáz-ötszáz zenekar indul a fesztiválokon, ebből harminc-negyven zenekar tehetségesnek titulálható, de még ezeknek a 90 százaléka is elvész, elkallódik. A magas marketing-és stúdióköltségek miatt a kiadóknak hosszú távon nem éri meg magyar zenekarokkal foglalatoskodni.

A kezdő zenészeknek leginkább a vidéki fesztiválok – mint a Volt, az Efott vagy a Hegyalja-fesztivál- jelenthetnek kiugrási lehetőséget.

 De ne feledjük hogy a sikeres bemutatkozás még csak a kezdet, még csak az első lépés a sztársághoz vezető úton, és azzal a jelzővel is óvatoskodnék hogy Sztár, mert ilyen szerintem nem is létezik honunkban, vagy csak ritka kivételként.

 Az első magyar reggie-együttesnek a Ladánybene27-et alapító angyalföldi zenészeknek nyolc év kemény munkába került hogy élőzenekarként szerepelhessenek Carlos Santána gitárvirtuózzal.

 Egy csapásra senki sem lesz – tegyük hozzá: tartósan – híres. Ehhez apró lépésekben kell gondolkodni, legelőszőr tanulási és bemutatkozási lehetőséget kell biztosítani a zenekaroknak.

 Példaként hozhatom fel Oláh Ibolyát, aki bár kétségtelen ritka hanggal megáldott tehetség, de a tanulással, a fejlesztéssel nem foglalkozik.

 A zenei adók a műsoridejük jó, ha tíz százalékát szentelik a magyar rockzenének.

Sok tehetségkutatás úgy működik, hogy a szervezők a „hónuk alá nyúlnak” a frissen felfedezetteknek, ami aztán elég fájdalmas lehet a lemezkiadásban is járatlan zenészeknek.

 Meseszerűn, csak a kitartásuknak és a tehetségüknek köszönhetően befutott zenekarról, mint a Kispál és a Borz vagy az Anima Sound System – ről elvétve beszélhetünk, hiszen ilyen zenekarok három-négy évente ha akadnak.