Szülinapi félelem és rettegés

Túléltem, azóta már átvergődtem magam más „nagy napokon” is, de a 18. szülinap emléke azóta is kísért, ahogy közelednek az újabb és újabb jubileumok.

A 19. viszonylag zökkenőmentesen zajlott, egy majdnem-lakástüzet leszámítva. Lakótársaim kis cetliket helyeztek el az albérlet különböző pontjain, amik elirányítottak a következő állomáshoz. Csakhogy a személyre szabott akadályverseny egyik megállója egy fapolcon elhelyezett gyertya volt, melynek lángja kis híján heves kémiai reakcióba lépett a köztudottan gyúlékony fával. Bölcsészek voltak a lányok, ez nem vitás, de azért az ilyen természettudományi alapvetéseket nem árt nem elfelejteni az érettségi bizonyítvány kézhez vétele után sem… A felköszöntő levélke egy kedélyes bekezdése tudatta velem, hogy miután most már én vagyok a rangidős, nyugodtan elmosogathatok minden nap kétszer.

Még mindig a 19. szülinapnál maradva, aznap összefutottam egy jó baráttal, aki egy egész zsáknyi ajándékkal lepett meg. A csomag egyik összetevője egy kémcső volt, ami a lány állítása szerint törhetetlen. Ezt bizonyítván izomból földhöz vágta, de a csoda nem működött… Kissé csalódottan szedegettem össze a földről atomjaira tört ajándékom darabjait. Ezt követően az egész pakkot sikerült leejtenie, így egy halom törött kerámiával és üvegdarabokkal tömött csomaggal érkeztem haza háztűznézőbe.

A 20. szülinapon már óvatosabb voltam: egész nap nem hagytam el a lakást. A technika bevált, a szülinapi rettegésben szenvedőknek csak ajánlani tudom.

Most, hogy közeledik a 21., erős töprengésbe estem, hogy nem kéne-e elhagynom még Budapest közigazgatási határát is, kivédve az ünnepi megpróbáltatásokat, de azt hiszem idén bátrabb leszek, mint tavaly…kellenek az új színfoltok (lásd: nyilvános hányás vagy a szemem láttára megsemmisített ajándékok) a szülinapi kálváriába.