Tudja, hogy milyen a jó sör? És milyen színű, illatú?

A szempontok között a végére hagytuk – akárha valóban innánk – az ízt. A jó sör megízlelésénél először a teltízűségét érezzük, ami adódik a szárazanyag-tartalmából, majd a kellemes csípősségét a nyelvünk két oldalán. Mindez nem keverendő össze a szénsavtartalom nyomán keletkező érzettel – amit a nyelv felső részén érzünk -, mivel a kellemes, friss, üde csípősség a sör alacsony pH-értékéből eredő savas hatás eredménye. A szénsav tartalom ezt csupán felerősíti, kiegészíti. Ezután kell éreznünk a sör keserűségét, méghozzá a nyelv hátsó részén. Ez akkor jó, ha rövid idő alatt "köddé válik", nem marad a torokban – ellenkező esetben íz-hibára kell gyanakodnunk.

S végül együttesen érvényesül egyfajta édeskés, kesernyés, tompa utóíz, amely harmóniában van az illattal, az aromával, a keserűséggel és a csípősséggel, nem "lóg ki" semmi az összhatásból. Tehát a legfontosabb az íz-összetevők harmóniája. Az ízesített sörök természetesen külön kategóriát képviselnek: Ez a fajta már "több is, mint sör". Leginkább a Belgiumban készült gyümölcs-sörök – meggyes, málnás – változatok ismertek a magyar sörfogyasztók körében. Ezeket nyitott edényekben több hónapig erjesztik, a folyamatot leginkább a sherry-bor előállításához lehetne hasonlítani, s az ízük is közelebb áll a pezsgőéhez… Eme erjesztés során kapja a sör a fűszeres alap-ízt, amelyet még fokoznak a különböző gyümölcslevek hozzáadásával. Ettől merőben eltér az az eljárás, amikor a sört és a citromlevet egyszerűen összekeverik (Radler). Igaz, ezt a hozzáértők már inkább üdítőitalnak tartják, míg a tradicionális értékeket valló sörfogyasztók egyszerűen csak – szentségtörésnek.

A jó sör önmagában nyújtja azt az élvezeti értéket, amelyet a "sörmesterek" az előállítás során kialakítanak, így tehát nem szükséges azt bármi mással ízesíteni, keverni.