Vége a Garda-tó kalandnak!

31 óra múlva indul a buszom haza, úgyhogy az animátor kaland lassan véget ér. Gyakorlott kollegák elbeszélése alapján az utolsó hét általában lightos levezetés: kevés a vendég a kempingben, így a programok is egyre inkább megcsappannak. Az én utolsó hetem viszont nem éppen a relaxálásról szólt…

Augusztus 15-én jött az infó a kemping főnöktől, hogy aznap(!), hármunk közül, valamelyikünk szerződése lejár. Természetesen én voltam a „szerencsés”, akinek volt egy napja, hogy összerakja a pakkját, elbúcsúzzon a többiektől, akikkel másfél hónapi együtt animált, és átköltözzön egy másik, mini holland gyarmatra. Az új helyen két olasz és két brazil animátorral múlatom az időt, de reggelente egyre kevésbé akaródzik animátor szerepbe vágnom magam.

Lehet, hogy a fáradtság jött ki rajtam, amit július eleje óta termelek a mini klubbolások, kabaré előadások és más falánkságok jóvoltából, mert az utolsó pár napban meglehetősen sok Bridget Jones-ra emlékeztető akcióm volt. értem ezalatt például a hasra esést a medence parton, mialatt 20-25 szempár szegeződik rám, és várja, hogy folytassam az aquafit órámat, vagy a csetlés-botlást, amit azzal az 50 éves fickóval rendeztem, aki az élőzenés est alkalmával felkért táncolni az örökzöld „mámbó námber fájvra”. Mivel mi voltunk az egyetlen pár a tánctéren, nem lehetett eltitkolni, hogy nem igazán érezzük egymás ritmusát a harcsa bajszos formával… Dekoncentráltságról árulkodtak a színpadi konferálásaim (rendszeresen más játékot magyaráztam el, mint ami épp következett), és az úgynevezett „announcment-jeim”, azaz a napi program bemondása reggel a hangosba (áá..o..in the morning we will start…ooo..im bobe from the animation team..so..mini club…is it right, mini club?…yeah, so…and after).

Ezalatt a tudatalattim is jelezte, hogy ideje katapultálni, mivel napról napra a baby dance-vel álmodok. Ma éjjel például észveszejtve rohantam, hogy nehogy lekéssen a háli-hálidéj-t, a bondzsiparapapabondzsi-t és a többi betanult koreográfiát. Izzadva roptam, amikor észrevettem, hogy az egyik kollega táncolás helyett kényelmesen támaszkodik a bár pulthoz, és önfeledten kortyolgatja a sörét – azt hiszem, alvó ember nem érzett még olyan utálatot, mint ami felbugyborékolt bennem, amikor ezt megláttam…