Facebook hozzászólás
99

VV Leót csúnyán megverték!

Manapság az ember örül, ha néha megúszhat egy jókora pofont. Nem így a mi Leó-Zsoltunk, aki tegnap este kivívta maga ellen a sötét erőket… Akár kettőt is megérdemelt volna a kézi erőszakból!

Először azért, mert csótányokat „terített az asztalra", tulipánok helyett. Persze étvágyat nem, de a hangulatot azonnal begerjesztette velük. A pohárhiányért, az üres fokhagymakrém levesért, a hideg és sótlan húsért be is szólogattak néki hálából a vendégek.

Pedig a házigazda nagyon igyekezett, ám ettől egyre fáradtabb és feszültebb lett. Ezt aztán a legkedvesebb óvodástársán, Ágicán vezette le. Folyamatos, véget nem érő, marathoni civakodásuk, már annyira idegesítő, hogy az alacsony vérnyomásúaknak lassan ajánlott „gyógyszer" lesz az e heti műsor…(Jó lenne, ha végre már egymáséi lennének, a show-n kívül is.)

A cirkusz azonban tegnap este egy remek, és poénos produkcióval is bővült! Új fellépőként megjelent Leó alsó szomszédja, aki a hangoskodásért egy jól irányzott ütést be is nyomott a volt villalakónak.

Ettől a lányok majdnem sírva fakadtak, Jánoskából kiszállt a maradék vér is, miközben jéggé dermedt az alig langyos hangulat. Leó azonban egy jól időzített röhögéssel közölte, hogy mindezt csak egy vicces átverésnek szánta. Mégiscsak jobb, mintha egy zenekart hívott volna!?

Hát, a fene tudja…

Inkább hallgattuk volna helyette Sebeők Jancsika rappelését. Az is elég ütős…

 

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének…

Olívaolajjal a női egészségért

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne…
1 / 3 465

GASZTRO

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!