Nem bánja ha 'banánozzák'
Miller Dávid: „Nekem elképesztően jó évem volt 2020”
Miller Dávid szép lassan épült be az életünkbe. Először csak feltűnt egy helyes fiú a Pappa Piában, aztán A Tanárban, a 200 első randiban; később észrevettük azt a tehetséges srácot az Alvilágban, a Mellékhatásban; megszerettük azt a sosem tolakodó, kedves műsorvezetőt a Reggeliben, és hétről hétre egyre biztosabbak voltunk abban, hogy a szerény, ám nagyon is jól éneklő Banán is ő. És ez volt az a pont, amikor ez a tehetséges, helyes, sosem tolakodó, kedves fiú végleg berobbant a köztudatba és egyként szerette meg őt minden néző.
-
Bár a Pappa Pia nem aratott osztatlan sikert, neked fontos mérföldkő lehetett az életedben, mert utána szinte minden magyar sorozatban kaptál kisebb-nagyobb szerepet.
- Tulajdonképpen igen, pedig sokáig nem tudtam, jó döntés volt-e hogy hazajöttem arra a filmre.
-
Miért?
- Akkoriban egy londoni színiakadémiára jártam, ahol a záróvizsga egy színdarab bemutatása. Ha mondhatom ezt, eléggé kedveltek engem ebben a suliban, szerettek velem dolgozni és tehetségesnek tartottak, ezért rám osztották a főszerepet, ami óriási dolog volt, annál is inkább, mert ezekre a vizsgákra egy csomó ügynök és rendező jön el, vagyis ugródeszka lehet bárki számára. A Pappa Pia forgatása viszont ugyanekkor kezdődött, és mert nagyon szerettem volna filmben játszani, ezt választottam.
-
Lehet, hogy ha kint maradsz, most nemzetközi sztár vagy?
- Nem állítom, hogy nem suhan át az agyamon ez a gondolat olykor, de a ’mi lett volna ha’ típusú kérdéseknek ugye nincs értelmük – csak hát a racionalitás, meg az érzet nincs mindig szinkronban.
-
Hogy kerültél ki? Miért nem a magyar egyetemre mentél? Nem akartál a szüleid (Ullmann Mónika, Miller Zoltán – a szerk.) árnyékában lenni?
- Nem, ez fel se merült, de több oka is volt. Egyfelől féltem az elutasítástól, annál is inkább, mert nem volt bétervem. Aztán meg lustaságból. Nehezen gyűrtem a gimi utolsó éveit is, alig vártam, hogy kiszabaduljak a suliból és egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy évekig megint egy iskolába járjak. Ez a londoni színiakadémia viszont csak kétéves – igaz, én egy év alatt végeztem el – és nagyon gyakorlatorientált, úgy éreztem, ez a nekem való közeg.
Van egy gyerekkori álmom, egy kép a fejemben, hogy ülök a moziban, nézek egy külföldi filmet – amiben én is benne vagyok -, és amit nézek, az tetszik. Jó a film és én is elfogadható vagyok.
És valahogy azt éreztük a szüleimmel együtt, hogy ehhez a vágyamhoz közelebb visz, ha Londonban tanulok. Azért pedig nagyon hálás vagyok, hogy az egész család támogatott ebben – anyagi értelemben is. Rengeteget tanultam ott! Például tökéletesen beszélem a nyelvet. Már csak ezért is megérte.
-
Nincs semmi akcentusod? Bármit eljátszhatnál?
- Szerencsére sok szerepet kaptam külföldi produkciókban, ami ezért nagy öröm, mert ugye ez az előbb említett vágyam, és amikor visszanézem magam, azt hallom ki, hogy van egy nagyon pici kelet-európai íz az angolomban, de akkora a keveredés a világban, hogy ez ma már nem kizáró ok. Egyébként visszacsatolva arra a kérdésre, hogy mi lett volna, ha kint maradok, tulajdonképpen egy csomó külföldi filmbe – köztük a Jennifer Lawrence-szel forgatott Vörös verébbe – itthoni castingokon kerültem be, mert kevés itthon az angolul valóban jól beszélő színész, szóval ami az egyik oldalon veszteség, a másikon éppen nyereség.
-
A mostani rövid frizurád is egy angol sorozat miatt lett, ugye?
- Igen, a Baptiste második évadában is játszom, ami egyébként egy érdekes sztori, mert amikor először jelentkeztem a castingra, túl jólfésültnek találtak a szerepre. Én pedig éreztem, hogy ez annyira az enyém, hogy hazamentem, letoltam a hajamat és küldtem egy képet, hogy így már alkalmas vagyok? És kaptam még egy esélyt.
Hozzászólás zárolva.