Browsing Tag

segítség

Fej vagy írás

Carli Pirie nagymamája és édesanyja is érintett volt az Alzheimer-kórban. Nagymamája negyvenéves korában mutatta a betegség első jeleit, ezért Carli mindig is úgy látta, különbözik a többi nagyitól - ám azt sokáig nem értette, hogy pontosan…

Nem érted, hogy beteg?

Nagy kihívást jelenthet az idős szüleinkről való gondoskodás a házasságunknak, különösen akkor, amikor az egyik fél igen szoros kapcsolatban áll a beteggel. Ha valaki már túlzottan is kötődik a szüleihez, akkor felnőtt létére is nehezen…

Összekapaszkodva ünneplünk

Már több mint egymilliárd euró gyűlt össze a párizsi Notre Dame felújítására! Szakértők szerint azonban ennek a tízszeresére lesz szükség! Az adományozás még javában folyik, és már biztos, hogy a világ megmenti a keresztény kultúra egyik…

Alzheimer egy feleség szemével

Kampányt indított a kanadai Alzheimer Társaság most januárban, mellyel az Alzheimer-kórral kapcsolatos hozzáállást szeretnék megváltoztatni. Ennek keretében személyes történeteket tesznek közzé olyan hétköznapi emberektől, akik valamilyen…

Rohanó hölgyek konyhabibliája

Megjelent Kárai Dávid, az ízHUSZÁR magazin alapító szerzőjének legújabb könyve, amelyben a mindennapi főzés népszerűsítését tűzte ki céljául. A #HÁZIKOSZT – Az otthonfőzés művészete több mint 75 új és klasszikus recepttel kínál megoldásokat…

Legyen minden gyerek látható!

Hiszel a csodákban? És abban, hogy egy csoda születéséhez te is hozzátehetsz? Magyarországon minden 20. családra jut egy fogyatékkal élő gyerek, egészségügyi állapotuk mellett társadalmi beilleszkedésük is nehézséget okoz a mindennapokban. …

Viszlát pánikroham!

Egyre több és több ember mindennapjait keseríti meg a pánikroham, ám szerencsére már számos hatékony megoldás létezik a szorongás és az ezzel járó kellemetlen rohamok leküzdésére. Lássunk 7 szuper módszert, melyek már sokakon segítettek!

Nem más ember, csak beteg lett…

Általában tabutémának számít az emlődaganat ma Magyarországon, pedig lehet, hogy pont beszélgetéssel, odafigyeléssel vagy kellő érdeklődéssel segíthetünk leginkább az e betegségben szenvedő nőnek. Hogyan lehet valódi segítséget nyújtani a…

Dilizés nélkül is eljön a becsengetés

Kinőtt ruhák, leharcolt ovizsák vagy tolltartó, megunt iskolatáska és hosszú tanszerlista - a napokban már a legtöbb család gondolatai a szeptemberi évkezdés körül forognak. Ha számunkra is ismerős ez a helyzet, érdemes elolvasni Licsár…

Ábel Anita virágba borult

Kiütések, tályogok, kelések a legkellemetlenebb testtájakon, gennyedzés, kellemetlen szagok. Ezek a tünetek teszik pokollá több tízezer magyar életét, akik legszívesebben elrejtőznének a világ elől, félnek minden emberi kapcsolattól,…