A nyitott házasságról beszélgettünk Bácskai Juli pszichológussal

• Nincs ilyen, hogy jó vagy nem. Olyan van, hogy ennek a párnak jó, annak meg nem. De még ez se feltétlenül igaz, mert lehet, hogy csak egy életszakaszban jó, egy másikban pedig már nem. Szóval nincsenek ilyen dobozok, hogy jó vagy rossz.

• Van a nyitott kapcsolatnak definíciója? Mert én eddig úgy képzeltem, hogy az csak a szexet érinti és érzelmileg a pár összetartozik. Itt viszont elhangzott, hogy ők éltek már meg szerelmeket is egymás mellett.

• Nincs pontos definíciója, annál is inkább, mert annyiféle lehet, ahányan csinálják és mindenki magának találja fel a saját működését. És amivel kezdtem: ez leginkább az életnek egy-egy szakasza lehet, nem pedig egy állandósult poligám kapcsolat. Egy komoly, alapvetően monogám házasságban is lehetnek olyan periódusok, amikor kis kapukat nyitnak maguknak és a másiknak.

• Hogy nyitunk-e, az mitől függ? Habitustól? Vagy inkább attól, hogy milyen régóta vagyunk együtt? Vagyis nagyobb az esélye ennek 10-20 év házasság után, mint az első 5 évben?

• Vannak ugye a kalandozó lelkületű emberek – hogy finoman fogalmazzak -, akik keresik erre az alkalmat; de láttam olyat is, amikor alapvetően monogám pár engedett be új élményeket, mert úgy érezték, elfáradt a kapcsolatuk. Ilyenkor jönnek a swinger klubok, egy harmadik fél beengedése az ágyba, vagy barátoknál a párcsere. Sokszor ezek valóban jót is tesznek a házasságnak, mert felfrissül a kapcsolat, színesedik kicsit. De arra nézvést nincsenek adatok, hogy ez mikor következik be, nem csináltak erről felmérést, így felelőtlenség lenne azt mondani, hogy hány év után várható ez.

Azt viszont a saját praxisomban látom, hogy abból, ha két ember túl korán köt házasságot – első szerelem, gimnáziumi kapcsolat -, nem szokott sok jó kisülni.

 

• Egy darabig viszi magát a szerelem, de aztán felmerül az emberben a legnagyobb jóindulat mellett is, hogy ’mostantól egész életemben vele fogok szexelni? Ki se próbáltam a vörösöket, a szőkéket, a soványakat, a kövéreket! ’ Ez feljön mindenkiben, ha tagadja, ha nem. És elcsábul. Megjegyzem, igaza is van. Mert élmény, mert önismeret, mert tanulás minden kapcsolat. Ahány férfi volt/van/lesz az éltemben, annyiféle nő vagyok én – és fordítva. Ami az énemnek egy csodás tapasztalás. Ráadásul irtó nagy a merítési lehetőségünk arra, hogy izgalmakat találjunk.

• Egyszer pont tőled hallottam, hogy mennyivel könnyebb volt régen hűségesnek lenni, amikor egy lánynak csak a saját falujából udvaroltak, vagy ha nagyon szép volt, esetleg még a szomszédos településről is átjárt egy-egy legény, de ennyi. Felmérte, hogy melyik a legjobb, és ahhoz feleségül ment. Vagyis nem volt akkora a kísértés. Ezzel szemben most gyakorlatilag az egész világból válogathatunk. Holnap rám kattint egy szingapúri pasi a facebookon, levelezgetünk és bármi kialakulhat.

• Így van. Az embert állandóan új és új impulzusok, ingerek, kísértések érik. Ha pedig nem érik, akkor elébe megy. A Covid például abszolúte felerősítette az online társkeresést – ami eleve egy felfelé ívelő tendencia. A karantén alatt pedig mindenki megérezte, milyen pocsék egyedül és elkezdtek zsizsegni, hogy találjanak valakit.

• De amikor megtaláljuk, miért nem tudunk örülni és hűségben mellette maradni?

• Mert ez ellentmond az emberi természetnek.

• Vagyis akkor a hűség idejétmúlt dolog?

• Idejétmúlt? Ez például lehet kulturális kérdés is. Tudjuk, hogy bizonyos vallások megengedik a többnejűséget, és se a férj, se a feleségei nem gondolkodnak a hűségről. De a hűség más értelemben sem egy egzakt fogalom. Hűséges vagyok-e, ha nem fekszem le azzal a nővel/pasival, de minden gondolatom ő és ingerült vagyok a kapcsolatomban. Vagyis lélekben már kiléptem, nem vagyok jelen, csak fizikailag. Vagy akkor vagyok hűséges, ha épp csak egy kis hancúr volt, de a lelkem maradt a páromnál? Van, akinek a lelki megcsalás fáj jobban, van akinek a testi. És van, amikor mindkettő. Ilyenkor jönnek azok a kérdések, hogy: de a mi ágyunkban? És itt tusolt?