Angyalaink és démonjaink

A hibáim is rég elfogadtam már, sőt fel is vállalom őket.

Szóval itt azt mondták, nagyon sok angyal van az aurám körül. Sokan vigyáznak rám. És én tudtam, hogy így van. Mindig tudtam.

Egyszer egy taxis mesélte, hogy a munkája révén is olyan emberismeretre tett szert, hogy hasonlóvá vált a cigányokhoz, akik mesterek az áldozatok kiválasztásban. Rám nézett, és elismerően közölte, maga nem áldozat típus. És én tudtam, hogy mire gondol. Láthatók az angyalok.

Már azt is tudom, hogy én gyártottam őket, tehát belőlem is vannak. Könyvből, álmokból, szép szavakból, versekből, boszorkányos csodákból összegyúrt angyalok, akik nem engednek alámerülni sem megbillenni, de van, hogy csak rám borítják védő köpenyüket.

Tőlem sose lopnak, nem félek a sötét utcán, nem kötnek belém, nem néznek rám csúnyán, és megsimogatnak a macskák.

Mindenkinek vannak védőangyalai. Hiszen különben ki merne rettegés nélkül felülni egy buszra, avagy Budapesten a csúcsforgalomban ki merne autóba ülni, ha nem tudná, hogy őrzi a védőangyala.

De vannak démonjaink is, a fekete angyalok, akiket szintén mi gyártunk. Nekem is van egy tucat. Ezek a félelmeink, rosszkor, rossz pillanatban rögzült képek, mondatok sértések, melyekkel sose szállunk szembe, hiszen mélyre ástuk őket, nem beszélünk róluk.

Démonjaink a negatív gondolataink, főleg, ha a környezetünk ezt megerősíti, vagy éppen egy számunkra fontos személy ülteti el bennünk .

Ellenségeink azonnal ráéreznek, hiszen olykor láthatóvá válnak és táplálják. Persze gyakran nem tudjuk, hogy miért vagyunk dühösek, miért reagálunk olykor túl érzékenyen olyan témákra amiket egy démon ural bennünk. Ezeket nem elég tudni, hogy vannak.

A démonjainkat ki kell irtanunk, mert eluralnak minket, és beteljesítjük félelmeinket. Mert a lélek nyugalomra vágyik, ezért inkább megadja, feladja magát.