Egy nőtípus, aki kudarcra van ítélve
Bizonyára ön is ismer olyan nőt, akivel leülni egy kávéra vagy összefutni a sarki zöldségesnél annyit tesz: meghallgatni a panaszáradatát. Mert neki mintha sosem zöldellne a fű, sosem sütne a nap. Az árnyékos oldalon ragadt.
Sokat beszél a szerelem, a barátság vagy a családi kötelékek utáni vágyáról, világképe mégsem gyarapszik ezekhez kapcsolódó pozitív élményekkel. Minden párkapcsolatában rosszul érzi magát, mégsem lép ki egykönnyen belőlük. Dagonyázik az önsajnálatban, és másoktól is együttérzést remél. Mintha élvezné ezt a környezete számára is nyomasztó állapotot. Vajon miért süpped bele valaki ebbe a szerepbe?
A csalódás mint igazodási pont
A hangsúly ezen van: süpped bele. Vagyis nem süppeszti bele senki. A süppedés fő oka pedig az önbizalom hiánya, vagyis az áldozat azt hiszi, nem elég értékes ahhoz, hogy bárki is megbecsülje. Ez legtöbbször nem tudatos, mert bár kétségbeesetten vágyakozik a boldogságra, ismétlődően (és fájdalmasan) azt tapasztalja, már megint nem azt kapta, amit várt.
A mai modern kori áldozati szerephez nem kellenek középkori drámák sem. Elég, ha egy nő sorozatosan úgy érzi, nem becsülik meg a kapcsolataiban, és így mindig ő húzza a rövidebbet. Mire összegyűjti a bátorságát a szakításhoz (hacsak meg nem előzi a társa), addigra egy érzelmileg kifacsart csődkupacnak érzi magát, aki lesújtva nézi végig, ahogy a férfi viszonylag kedélyesen továbbáll a kapcsolatból, talán mit sem sejtve volt kedvese hosszú szenvedéseiről. Ez is tipikus áldozati tulajdonság: bár másokkal megosztják, mennyire szerencsétlennek érzik magukat, éppen azzal nem, akit minden bajuk okozójaként tartanak számon.
Számukra az újabb kudarc is egy igazodási pont, hiszen ebben nem csalódhatnak. Ha minden összeomlik, ha a kapcsolat tönkremegy, végül is semmi kiszámíthatatlan nem történt. Azt kapták, amire mindvégig tréningeztek, és ettől a tudattól mintha a sérülések feldolgozása is könnyebben menne…
Kudarc szavatolva?
No de miért választ valaki sorozatosan olyan partnert, aki megsérti, porig alázza, összetöri a szívét? Vajon elég-e a szerelem érzése ahhoz, hogy egy nő mindent elviseljen, csakhogy megtartsa a párját? Vagy inkább azért választ újra meg újra link, nemtörődöm vagy netán agresszív partnert, mert így nyerhet önigazolást? Hiszen csak így tarthatja fenn áldozati szerepét. Aki ismétlődően a boldogtalanságot választja, az abban a meggyőződésben él, hogy nem méltó a szeretetre. A negatív énkép pedig kéz a kézben jár a boldogtalanságot jelentő partnerrel.
Hozzászólás zárolva.