Hidd el, hit kell!

„Mondottam ember küzdj, és bízva bízzál!” – ezekkel, a szavakkal záródik Madách Az ember tragédiája című műve. A történet szerint az első ember, Ádám és párja, Éva elkövette az első, az eredendő bűnt, ettek a tudás fájáról. Ezért elveszítették a halhatatlanságot és kiűzettek a Paradicsomból.

Az Úr a világi feladataitól megrettent Ádámot ezekkel, a szavakkal engedte útjára. Bízz, és legyen erős hited, ez a lényege, ekkor érheted el céljaidat, ekkor lesz értelme az életednek, persze ehhez sok megpróbáltatáson kell keresztülmenni.   Ádám óta minden embernek ez a feladata.

A mai világunkban a hit egyre inkább elszakad a vallástól.

Vallásnak tekinthetünk minden olyan eszmerendszert, amely az emberi és társadalmi élet végső kérdéseire, az élet értelmére és céljára vonatkozó válaszokat fogalmaz meg. Ahhoz, hogy az ember az őt körülvevő világban tájékozódni tudjon, valamilyen vallási jellegű elképzelésre, világképre van szüksége. A vallás egy értékrendszer.   Célszerű azonban különválasztani a vallást és a hitet, bár a kettő szorosan összeforrt.

Míg a vallás szent dolgokhoz kötődik, addig a hit értékekhez, erkölcshöz, normákhoz. A hit a mi világunkban egyre inkább individualizálódik és profanizálódik. Középpontjában az egyén áll, a saját boldogulására keresi a választ.  

Azt mondják, ha valaki képes kigondolni valamit, és képes benne hinni, azt képes el is érni. A hit tehát cselekedeteinket, mindennapi életünket is meghatározza.

Hit nélkül nem ér semmit az egész. A gondolkodó ember sok mindenben hisz, de mindenekfelett abban, hogy van értelme az életének és képes boldogságban élni, képes arra, hogy megvalósítsa a céljait.   „Kis hit, kis teljesítmény; nagy hit, nagy teljesítmény” – mondják.

A kishitű az, aki a lécet alacsonyra teszi, hogy biztosan átugorhassa, nem bízik eléggé önmagában.