Kéjnőből lett császárnő és erényes hitves

Bizánc egy sikátoros utcáján közeleg Theodora: kegyetlen arckifejezésű, gyönyörű nő.  Határtalan hatalomvágya és vasakarata emelte őt a kéjnők közül a legismertebb császárnők közé.

16 éves koráig hordta a kurtizánok szandálját, melynek talpára a kor szokása szerint két szót vésettek a kéjnők: „Kövess engem!”

Anyja és nővére tanították ki a csábítás csínjára-bínjára, de oly jól, hogy Iustinianus, a későbbi császár azonnal végzetes szerelemre gyulladt iránta, amint táncolni látta.

Ajándékokkal halmozta el, ágyasává tette, s nagybátyjánál, aki akkoriban uralkodott, elérte, hogy törölje az alacsony rendűek és szenátorok házasságát tiltó törvényt.

De Theodora ezzel nem elégedett meg: amint férje megörökölte a trónt, kötelezte az előkelőket, hogy a pórnéppel házasodjanak, így senki nem szólhatta meg a császárnét származásáért.

Prokoprios, a királyi pár történetírója szerint a császár s a császárné „emberbőrbe bújt démonokként” uralkodtak, bírvágyuk nem ismert határokat. Megkövetelték alattvalóiktól az arcra borulást, s mikor az elégedetlen tömeg Nikában fellázadt, s kis híján az életüket vesztették.

A királyi történetíró Titkos könyvébe a palota minden intrikáját, a felséges pár minden kegyetlenkedését feljegyezte. De az a vétek, amit mindenki felételezett, hiányzik a császárné lajstromáról: sohasem csalta meg törvényes hitvesét.

 A nő, aki messze földön híres volt szemérmetlenségéről, éretlen ifjakkal való kalandjairól, megjuhászodott. Nem hinném, hogy azért mondott volna le régi szenvedélyéről, mert félt volna a következményektől. Erős nő lévén tekintélye a császáréval vetekedett.

Inkább úgy tűnik, a sors furcsa humorával van dolgunk: a szerelem a hűség béklyójával láncolta férje mellé az egykori kéjnőt.