Facebook hozzászólás
78

Negyvenhét gyanús gyerekhalál

Valójában csak a halál közelébe akarta elvinni a gyerekeket, hogy aztán megmenthesse őket. Ezért beinjekciózta őket egy izomlazító szerrel.

Fekete angyaloknak becézik őket nem véletlenül: halált hoznak, pedig hivatásuk a gyógyítás és a másokról való gondoskodás lenne. Betegeik egy része még letartóztatásuk után is kételkedik bűnösségükben.

Bűnügyi érdekességeket olvasgatva magam is megdöbbentem,  hogy milyen sok ilyen történet fordult elő napjainkig.

1983-ban egy amerikai városi kórházban 47 kisgyermek gyanús halálesete, illetve kómába esése miatt indítottak vizsgálatot. Valamennyi eset az alatt a 4 év  alatt következett be, míg egy Genene Jones nevű nővér dolgozott náluk.

A nőt barátai kóros és manipulatív szándékú hazudozónak, valamint agresszív embernek festették le ,aki miközben egész életében gyereket akart, két sajátját örökbe adta mégis.

Hamar megtanulta viszont, hogy a hazugságai segítségével magára irányítsa a figyelmet – gyakran hazudta magát betegnek, illetve szexuális zaklatás áldozatának-; amiben eredetileg nem volt sok része, hisz nagyon félszeg, jelentéktelen és érzelmi hiányban szenvedő nő volt, akinek kisebbrendűségi érzéseit kövérsége és alacsony termete is táplálta.

A szakértők megállapították, hogy Jones egyfajta „hős-szindrómában szenvedett„: valójában csak a halál közelébe akarta elvinni a gyerekeket, hogy aztán megmenthesse őket. Ezért  beinjekciózta őket egy izomlazító szerrel.

159 év börtönre ítélték.

Beverley Allitt egy angol városi kórház gyermekosztályon dolgozó, rendkívül lelkesnek tartott nővér volt, annak ellenére is, hogy nem értették, hogy miért nem mutatott különösebb érzéseket, mikor az osztályon gyerekek haltak meg..

1991-ben egy gondjaira bízott 7 hetes csecsemő halt meg érthetetlen körülmények között. A kisbaba eredetileg egy egyszerű megfázásból kialakult tüdő-problémával került be, de az éjszaka folyamán többször újra kellett éleszteni, szívmegállás illetve agykárosodás következett be, végül már csak a gépek tartották életben.

Senki nem tudott magyarázatot adni a történtekre. A kisgyerek meghalt.

Beverley mindig a megmentő, segítőkész és áldozatos nővér szerepében tetszelgett, miközben a következő 2 hónapban újabb négy gyermeket segített át a másvilágra, s számtalan gyanús eset fordult elő, mikor ő volt szolgálatban.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!