Facebook hozzászólás
549

Egészség: a legnagyobb természetes kincs

A közbeszédben gyakorta jelenik meg az a tévhit, hogy az egészségügyi ellátórendszer minősége határozza meg a társadalom egészségi állapotát. Valójában azonban az egészségügy jobbára csak a már kialakult betegségekkel tud csupán foglalkozni, így mondhatjuk, hogy szerepe a megromlott egészség helyreállítására korlátozódik.

Az egészség olyan, mint a levegő: természetes számunkra, s csak akkor vesszük észre, mikor nem kapunk levegőt, s fuldoklunk. Egyszer egy olyan épületben tartózkodtam, mely kigyulladt. Sűrű füst gomolygott a folyosókon. Embertársaimmal együtt kétségbe esve menekültünk ki a friss levegőre. Nem tudom szavakkal leírni, milyen rossz és kétségbeejtő érzés volt, s milyen jó volt újra kitágult tüdővel a tiszta levegőbe harapni.

Mikor rendben mennek a dolgok, egészségesek vagyunk, nem vigyázunk rá, túlhajszoljuk magunkat, s mikor a szervezet jelez, megijedünk, kétségbe esünk, orvoshoz rohanunk, és gyógyszereket kapkodunk be. Mindenki, aki súlyos betegségen esett át, átértékeli az életét, életmódját, s képes lesz változtatni. Kérdem én, miért csak a baj után figyelünk arra az értékre, mely a legfontosabb számunkra? Hiszen mit ér a gazdagság, milliók, autók, luxus dolgok, ha nincs egészég, ha nem tudunk a testi-lelki problémáink miatt örülni.

Tehát úgy vagyunk az egészséggel, mint a levegővel, mikor van, észre sem vesszük. Pedig az egészségre hatványozottan igaz, hogy a prevenció a lényeg. Olyan érték az egészség, melyre mindig, folyamatosan figyelnünk kell. Ez az odafigyelés három összetevőre vonatkozik. Először is figyeljünk oda, mit eszünk, iszunk, kerüljük a nehéz, zsíros, mesterséges adalékokból készült ételeket, italokat. Fogyasszunk sok zöldséget, gyümölcsöt. A többi táplálékkal legyünk mértékletesek. Kerüljük a káros szenvedélyeket, úgy, mint a dohányzást, alkoholizálást, sok kávét, édességet. A táplálkozásra is igaz az „aura mediocritas” vagyis az „arany középszer”, gyakorlatilag a mértékletesség. Mindent kell fogyasztanunk, melyet a szervezetünk kíván, semmit sem lehet megtagadni, kivonni, mert az megbosszulja magát. A második összetevő a mozgás és a pihenés. A túlhajszoltság, a mozgás hiánya komoly problémákat okozhat. A harmadik a legnehezebb és a legfontosabb: ez a lelki béke, a harmónia, önmagunk elfogadása és a szeretet.

Az egészség a teljes testi, lelki és szociális jólét állapota. Magyarország az egységes WHO adatfelvétele alapján előkelő helyet foglal el mind a megbetegedési, mind a halálozási statisztikákban. A szív és érrendszeri megbetegedéseket a daganatos megbetegedések követik. Az 1988-1991-es adatok alapján a férfiak az egész világon 1. helyen, a nők a 3. helyen állnak, pl. a daganatos megbetegedések okozta halálozásban.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!