Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Fontos vagy sürgős

Kocsis-M. Brigitta műsorvezető, újságíró. Vagy ahogy ő mondja: „hivatásos mesélő”. Mert bármit csinál, valahogy mindig ott köt ki, hogy történeteket mesél: a televíziós és újságírói munkája során, a BorPortré interjúk alatt, az általa tartott képzéseken vagy éppen akkor, amikor verseket, novellákat ír. Vallja, hogy az élet történetek szövevényes hálója. Erről elmélkedik hétről-hétre egy pohár bor mellett. Ezen a héten arról, hogy nem mindegy: valami fontos vagy csak sürgős.

Az életünk döntések sorozatából áll. Hogy Te éppen most az Interneten szörfölsz és úgy döntöttél, elolvasod az írásom – ez is egy döntés, hiszen annyi minden mást is tehetnél most, ebben a soha meg nem ismételhető pillanatban. De Neked most ez a fontos – még ha nem is tudsz róla...

A fontos dolgokhoz lehet, hogy kerülőúton jutunk el (Fotó: depositphotos.com)

Mert bizony az időnkkel és a figyelmünkkel szavazunk. Hangoztathatjuk nagy szavakkal, mennyire fontos a családunk, a párunk, a barátaink, az önfejlesztés, a sport, az egészséges életmód, a jótékonykodás... A nap végén a kérdés mégis az, hogyha letekerjük a hangerőt, és csak a puszta perceket, órákat nézzük, mennyit foglalkoztunk azzal, amire azt mondtuk: fontos számunkra? Hogy eléje tolakodtak a sürgős dolgok? A túlóra a munkahelyen, gyorsan még elintézni a huszadik szívességet valakinek, megvenni az ezt és az azt, és hozzászólni az összes baráti csevegéshez, hogy lássák, még létezel?

A Te döntésed, hagyod-e, hogy a sürgős fontossá váljon. Csak a Tiéd.

Ahogy az is, hogy rossz dolgokat – értsd, amely nem okoz örömet, nem hoz fejlődést – csinálsz jól, hiszen már megszoktad, tulajdonképpen csuklóból megy. Vagy veszel egy nagy levegőt és megnézed: mik lennének inkább a jó dolgok, a lelkesítők, amelyektől azt éreznéd, hogy élni érdemes?

Ja, hogy abban nincs rutinod, hogy lehet, eleinte rosszul menne, hibáznál, kudarcot vallanál? De mégis arrafelé mennél, ahová a szíved húz! Nagy paradoxon, de minél sikeresebb vagy valamiben, minél inkább érzed úgy, hogy ezt „jól csinálom”, annál inkább leszel a rabja. Ha jól csinálsz valamit, annál nehezebb elengedni az úri huncutságból, mert már nem okoz örömet, mert már nem lelkesít. De annál nagyobb bátorság és felszabadulás is, ha megteszed!

Kocsis-M. Brigitta (Fotó: Hámori Zsófia)

A héten egy coachnak azt mondtam: „a lelkem nem lehet olyan rohadék velem, hogy olyasmi után vágyódom olthatatlanul és amióta az eszemet tudom, ami erre az életemre nincs megírva.” Azt válaszolta: „és ha így van? Hát írd újra sorskönyvedet. Most. Nem kell ahhoz meghalni.”

Milyen igaz. Ahhoz, hogy új életet kezdj, nem kell meghalni. Csak hozni egy döntést, hogy mi a fontos és elhatározni, hogy jó dolgokat fogsz csinálni – még ha eleinte rosszul is.

Ezt is olvasd el:

Lélegezz! - Kocsis M. Brigitta gondolatai

 


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.