Mit találunk ki a kézfogás helyett?

Gyakorlatilag az egész világon elterjedt szokásnak számít az emberek közötti üdvözlés egyik formájaként a kézfogás; több száz éves társadalmi konvencióról van szó, melynek elhagyását kifejezetten nehéz pár nap alatt megvalósítani. Olyan történelmileg és szociokulturálisan kialakult és rögzült megszokásról van szó, melynek hiánya már most is kínzó.

Ráadásul ez a fajta emberi szokás nem korlátozódik bizonyos társadalmi osztályokra, nemekre, hanem az emberiség közös „kincse”, ugyanúgy elterjedt olyanok között is, akik soha többé nem találkoznak, mint azok között, akik így pecsételik meg milliárdos üzleteiket – olvasható a BBC honlapján.

A kézfogás eredetéről számos elmélet létezik: már az ókori Görögországban is elterjedt szokás volt, mint a két ember közötti béke szimbóluma, jelezve, hogy egyik ember sem visel fegyvert. Vagy a kéz rázogatása kézfogás alatt; ez a gesztus a középkori Európában kezdődött, amikor is a lovagok így próbálták megtudni, hogy a másik vajon nem rejteget-e valamilyen fegyvert.

Az amerikai Kvékerek pedig inkább tekintették ezt egy egalitárius gesztusnak, mint meghajlást; ők ugyanis szentül hittek az egyenlőség eszméjében ember és ember között.

„A kézfogás az emberi kapcsolat szó szerinti gesztusa” – mondja Cristine Legare, az Austini Texasi Egyetem pszichológiai professzora. „Több száz, vagy éppen ezer éves múltra tekint vissza, és túlságosan is megragadt ahhoz, hogy könnyedén elvessük pár nap, vagy éppen hét alatt.”

A professzor szerint az a tény, hogy alternatívaként a könyök ütközéséhez fordultunk, megmutatja, mennyire fontos az érintés – nem akartuk elveszíteni a fizikai kontaktust.

A szokás, hogy érintéssel üdvözöljük egymást, már az állatvilágban is megfigyelhető. Az 1960-as években Harry Harlow amerikai pszichológus bebizonyította, mennyire fontos a fiatal rézusz majmok fejlődése szempontjából az érintés.

A csimpánzok általában üdvözlés formájában összeérintik a tenyerüket, ölelkeznek, néha pedig csókolóznak. A hím zsiráfok egymáshoz fonják a nyakukat, imbolygnak, összedörzsölődnek, hogy felmérjék egymás erejét.

Ennek ellenére az emberi üdvözlés számos formája létezik a világon, amelyek elkerülik az érintést. Számos kultúra magában foglalja a tenyerek egymáshoz illesztését és az ujjaikat felfelé tartását, miközben enyhén meghajolnak; a hagyományos hindu Namaste üdvözlet ezek közül az egyik legismertebb.

Szamoában pedig ott van a szemöldök felvonása, miközben nagy mosollyal üdvözlik a másikat.
A fizikai érintést azonban nem mindig tartották ennyire fontosnak, mint napjainkban. A 20. század első felében például sok pszichológus úgy gondolta, hogy a gyermekek iránti szeretet csak puszta érzelmi gesztus, amelynek nincs is a gyerek fejlődése szempontjából valódi célja.

Nem tudni tehát, hogy mi lesz a sorsa ennek az évszázados szokásnak.

A humán evolúció során számtalan olyan szokást alakított ki az emberiség a szociális együttélés során, melyek ugyan fizikai érintéssel járnak, de alapvetően a pszichére, egész mentális életünkre van hatással. Mindezektől megszabadulni pusztán közegészségügyi megfontolásból, lehet nagyobb károkat okoz, mint a vírus okozta fertőzés.